Sport

Olyan első negyedet produkált a Falco, hogy az aranyat ért

Varga György / MTI
Varga György / MTI

A címvédő Szombathely hazai pályán könnyedén legyőzte a Körmendet vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, így 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és begyűjtötte fennállásának negyedik aranyérmét.

Kapcsolódó
Hollywoodi forgatókönyv mellett dőlt el a kosárdöntő második meccse
Ferencz Csaba az utolsó pillanatokban felemelte a triplát, és milyen jól tette!

A finálé múlt szerdai nyitányán az alapszakaszgyőztes Falco 86-76-ra nyert odahaza, majd a második összecsapáson a Körmend a 37 éves Ferencz Csaba utolsó másodperces triplájával 69-68 győzött. A harmadik felvonás ugyancsak óriási küzdelmet hozott az Arena Savariában, a Körmend nagy hajrával elvette a Falco pályaelőnyét (78-81), aztán pénteken a címvédő idegenben 77-62-es sikerrel kiegyenlített.

Jöhetett tehát az utolsó mérkőzés Szombathelyen, ahol ezúttal is több mint háromezren zsúfolódtak be a 2006-ban átadott csarnokba.

A Falco egymás után másodszor játszott ötödik mérkőzést a döntőben, tavaly májusban ugyanis a Szolnoki Olajbányász vendégeként nyerte meg a csata utolsó felvonását, és szerezte meg harmadik aranyérmét, írja az MTI.

Varga György / MTI

A vasárnapi derbi Golomán György öt pontjával, majd 12-3-mal indult, a vendégek kispadján ülő Antonisz Konsztantinidesz már a 4. percben időt kért. Ez nem sokat segített, 20-5-nél Somogyi Ádám már 10 pontnál tartott, és a nyitónegyedben a Körmend kilenc kétpontos kísérletéből csak egy volt sikeres. A folytatásban Perl Zoltán 11. pontjával már 36-20 állt a nagyórán, 44-25-nél pedig már-már eldőlni látszott a találkozó. A vendégektől Wesley Gordon jól dolgozott a palánk alatt, de ez kevés volt az üdvösséghez, a nagyszünetben 55-34 volt az állás.

Térfélcsere után kiegyenlített küzdelem zajlott a parketten, Benke Szilárd triplájával és 14. pontjával 68-42-re megléptek a házigazdák, a szurkolók többsége pedig már ünnepelni kezdett. Konsztantinidesz vezetőedző reklamálásért technikai hibát kapott, de a meccs képe nem változott, 32 pontra nőtt a távolság, a hazai tábor ekkorra örömmámorban úszott. A Körmend teljesen összezuhant, és a hátralévő időben már kevés ellenállást tanúsított, az utolsó játékrészben már csak a Falco-győzelem mértéke volt kérdéses.

A Szombathely 2008, 2019 és 2021 után negyedszer – és mivel 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek bajnokot – sorozatban harmadszor nyerte meg az NB I-et. Érdekes, hogy a Falco először szerezte meg saját közönsége előtt a bajnoki címet.

Diadala révén a Falco a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat a következő idényben, míg a Körmend a BL selejtezőjében kezdi meg majd a nemzetközi idényt.

Döntő, 5. mérkőzés

Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Egis Körmend 99-70 (27-18, 28-16, 20-11, 24-25)
Legjobb dobók: Somogyi 22 pont, Perl 17, Benke 14, Golomán 11, Barac 10, illetve Gordon 13, Henry 12, White 10, Krivacsevics 10

A párharcot 3-2-es összesítéssel a Szombathely nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik