Csütörtökön Irina-Camelia Begu szetthátrányból fordítva győzte le Jekatyerina Alekszandrovát, így bejutott a salakpályás Grand Slam-torna, a Roland Garros harmadik fordulójába. Ugyanakkor a harmadik játszmában volt egy kiborulása, amivel sikerült kivívnia a közönség haragját, voltak, akik fújoltak is.
Holger Rune második meccsét is három szettben nyerte meg, de ezúttal akadt egy kis plusz izgalom.
Egy elveszített adogatójáték után a román teniszező mérgében eldobta az ütőjét, amely kipattant a nézőtérre. Ott majdnem eltalált egy kisfiút, aki elsírta magát.
A szülei és a környezetében ülők egyből próbálták vigasztalni, a székbíró is lemászott az emelvényről, hogy megnézze, nem történt-e sérülés, valamint behívta a mérkőzés felügyelőjét is. A mérkőzés percekre leállt, ekkor többen is nemtetszésüket fejezték ki, Alekszandrova is feldúltnak látszott.
Begut aztán figyelmeztették a viselkedése miatt, majd folytatódott a mérkőzés, a román játékos pedig továbbjutott. A végén odament a kisfiúhoz, ismét bocsánatot kért és készítettek pár közös fényképet.
Fucsovics Márton sem bírt a US Open 2014-es bajnokával.
Meglepetés a női mezőnyben
A nyolcadik helyen kiemelt Karolina Pliskova kiesett már a második fordulóban. A tavaly wimbledoni döntős cseh játékost ráadásul a világranglistán mindössze 227. francia Léolia Jeanjean búcsúztatta,
aki ezzel 1988 óta a legalacsonyabban rangsorolt női versenyzőként nyert meccset egy aktuális top 10-es ellen a Roland Garroson. Akkor a mindössze 16 esztendős Conchita Martinez verte az ausztrál Lori McNeilt.
Pliskova csütörtöki búcsújával a nőknél már csak négyen vannak versenyben az első tíz kiemelt közül.