Sport

Semmire nem emlékszik a bringás, akinek a célba érés után leállt a szíve, de már újra versenyezne

DAVID STOCKMAN / BELGA MAG / Belga via AFP
DAVID STOCKMAN / BELGA MAG / Belga via AFP

Az éjszaka folyamán elvégzett vizsgálatok alapján nincs életveszélyben Sonny Colbrelli, aki az országúti kerékpáros katalán körverseny hétfői nyitószakaszának végén, a célba érkezés után összeesett.

A 31 éves Európa-bajnok bringás második lett a Sant Feliu de Guíxols környéki 171 kilométeres szakaszon, de a hajrát követően – médiaértesülések szerint szívleállás miatt – összerogyott. A verseny orvosi stábja rögtön megkezdte az ellátását, szívmasszázst kapott, és a barcelonai kórházba szállították.

Kapcsolódó
Szívleállás miatt eshetett össze a célban a bringás
Sajtóhírek szerint szívleállása volt. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Az olasz versenyző csapata, a Bahrain Victorius kedden közleményben jelentette be, hogy Colbrelli eszméleténél van, már kapcsolatba lépett a családjával és a barátaival.

További vizsgálatokat végeznek el rajta, hogy kiderítsék, mi okozta a tegnapi rosszullétét. Az éjszaka során annyi bizonyossá vált, hogy aggodalomra nincs ok, életveszély nem áll fenn

– írta az istálló.

„Semmire nem emlékszem. Beértem a célba, kaptam egy kis vizet a masszőrömtől, láttam egy orvost, aztán elsötétült minden, és utána a következő kép az, hogy már a kórházban vagyok. Elsőre ijesztő élmény volt, de már arra gondolok, hogy mikor versenyezhetek újra” – írta üzenetében Colbrelli a La Gazzetta dello Sport nevű olasz sportújság munkatársának, Ciro Scognamigliónak.

Az Eurosport beszámolója szerint Colbrelli betegség miatt feladta a Párizs-Nizza versenyt az első szakasz után, és katalán körversenynek úgy indult neki, hogy nem tudta, a kihagyás miatt milyen állapotban lesz.

A katalán körverseny hétfői első szakaszát az ausztrál Michael Matthews nyerte, Valter Attila tizedik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik