Sport téli olimpia 2022

Négy éve egy kivillanó mell miatt elbukott, most olimpiát nyert a francia jégtánckettős

SEBASTIEN BOZON / AFP
SEBASTIEN BOZON / AFP

Négy éve hihetetlen balszerencsével maradt le az aranyéremről a francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron páros a jégtáncosok versenyében, akkor Gabriellát cserbenhagyta a ruhája és a rövid program közben több alkalommal is kivillant a melle.

Kapcsolódó
Kivillanó melle miatt zokogott a francia jégtáncos a téli olimpián
A váratlan incidens ellenére a második helyről várja a folytatást a francia páros.

A hiba miatt pontokat veszítettek és végül be kellett érniük az ezüstéremmel.

A négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok kettős a legrosszabb rémálomnak nevezett phjongcshangi teljesítmény után Pekingben aztán felért a csúcsra.

Kapcsolódó

A vasárnapi rövidprogram után szoros volt a verseny az első három duó között. Papadakisék előnye csupán két pont volt az orosz Viktorija Szinyicina, Nyikita Kacalapov duó előtt és kevesebb, mint négy a harmadik helyen álló amerikai Madison Hubbell, Zachary Donohue párral szemben.

Az MTI tudósítása szerint hétfői kűrök során ugyanakkor mindhárom pár hibátlanul korcsolyázott, s mivel közülük a franciák mutatták be a legjobb gyakorlatot, végül közel hat ponttal utasították maguk mögé az oroszok kettősét. Szinyicina és Kacalapov a szabadkorcsolyázásban is minimálisan jobb volt Hubbelnél és Donohue-nál, így megszerezték az ezüstérmet, az amerikaiak pedig a bronznak örülhettek.

Téli olimpia, jégtánc

1. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (Franciaország) 226,98 pont
2. Viktorija Szinyicina, Nyikita Kacalapov (Orosz Olimpiai Bizottság) 220,51
3. Madison Hubbell, Zachary Donohue (Egyesült Államok) 218,02

Ajánlott videó

Olvasói sztorik