Sport

Olimpiai bajnok kosarassal erősít a soproni női csapat

Randy Belice / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP
Randy Belice / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP

A magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapata a szezon végéig szóló szerződést kötött a 3×3-ban Tokióban olimpiai bajnok amerikai Stefanie Dolsonnal, írta a klub keddi közleményére hivatkozva az MTI.

A klub történetében először fordul elő, hogy regnáló olimpiai bajnok játszik az együttesben.

A 196 centiméter magas játékos egyetemi éveiben a UCONN-t erősítette, amellyel 2013-ban és 2014-ben is bajnoki címet szerzett, és egyike annak az öt kosarasnak, akik az egyetem csapatában pontok és lepattanók terén is átlépték az ezres határt.

Kapcsolódó
Kiment a mosdóba meccs közben az olimpián, újra meg kellett tanulnia járni a kosarasnak
Miközben az ausztrál kosárlabda-válogatott története legjobb szereplését produkálta az olimpián, a csapat egyik alapembere, Aron Baynes a poklok poklát járta meg.

A 30 éves játékos a Washington Mystics soraiban kezdte meg profi karrierjét a WNBA-ben, tavaly már a Chicago Sky színeiben nyert bajnokságot. Eddig hazája mellett elsősorban Kínában építette karrierjét, Európába csak időnként jött át a szezonok végén.

A 3×3-as válogatott után idén a hagyományos szakágban is bekerült az amerikai válogatottba, ezen a héten pályára lép a washingtoni világbajnoki selejtezőkön.

Stefanie Dolson jövő kedden érkezik Sopronba, és amennyiben az egészségügyi vizsgálatokon megfelel, akkor a miskolci Magyar Kupa-döntőben be is mutatkozhat új csapatában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik