Sport

Busszal ütközött edzés közben, intenzív osztályon kezelik Tour- és Giro-győztes versenyzőt

Busszal ütközött edzés közben Egan Bernal Tour de France- és Giro d’Italia-győztes kolumbiai országúti kerékpáros, írta az MTI.

A 25 éves bringás hétfő reggeli edzése közben Gachancipában karambolozott egy álló busszal, amely rálógott az útra – számolt be a cyclingnews szakportál.

A balesetről a közösségi médiában feltűnő fotón a jármű hátsó lökhárítója erősen be van horpadva, míg Bernal a hátán fekszik a földön.

A bringást a Bogotában található Clinica de la Sabanába szállították. Csapata, az Ineos Grenadiers bejelentése szerint állapota stabil, és további vizsgálatok várnak rá.

Bár az első kolumbiai sajtóértesülések szerint csupán kisebb sérüléseket szenvedett, később ezt a klinika cáfolta.

Mellkasi, nyaki és lábsérüléseket szenvedett, ezért meg kell operálni

– áll a közleményben.

A Tour de France-ra készülő Bernal a tervek szerint a február 10-én kezdődő Tour de la Provence-on kezdi az idényt.

Frissítünk!

Kedden közleményt adott a klinika, ahol kezelik, ezek alapján már több műtéten isátesett Bernal: az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd az éjszaka folyamán gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket.

 

„A következő 72 órában az intenzív osztályon megfigyeljük, miként reagál a szervezete a beavatkozásokra. A rehabilitációs folyamatot már megkezdtük, annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a páciensünknél” – írta közleményében a La Sabana klinika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik