Sport

Újra munkában a Telekom Veszprém ex edzője

Három évnyi szolgálat után David Davis idén nyáron hagyta el Veszprémet. A spanyol edző pár hónap pihenő után most újra munkát talált, visszatért az északmacedón Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapatához.

A 2017-ben és 2019-ben Bajnokok Ligája-győztes klub szombaton jelentette be, hogy a 45 éves spanyol tréner veszi át a december 11-én menesztett montenegrói Veselin Vujovic helyét a kispadon.

David Davis játékosként világbajnoki arany-, Európa-bajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes volt, a Bajnokok Ligáját pedig háromszor nyerte meg. Edzőként dolgozott az orosz és az egyiptomi válogatottnál, illetve a Vardar Szkopje férfi és női csapatánál is, majd 2018 októberétől idén júniusig a Telekom Veszprém vezetőedzőjeként tevékenykedett és 2019-ben megnyerte a bajnokságot.

Szkopjei szerződése a mostani szezon végéig szól, ezt követően a vezetőség és a tréner egyeztet majd a közös folytatásról.

Azért döntöttünk David Davis mellett, mert már dolgozott a klubnál, néhány játékost ismer, nincsenek nyelvi nehézségei, hiszen beszél macedónul, és korábban olyan rendszerben tevékenykedett, amely nagyszerű eredményeket hozott

– mondta Mihajlo Mihajlovszki, az RK Vardar 1961 elnöke.
A Vardar tavasszal hazája bajnokságán kívül a SEHA Ligában és a Bajnokok Ligájában szerepel, utóbbiban a Pick Szegeddel van azonos csoportban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik