Sport

Kellemetlen meglepetés és Jakabos hatodik helye jutott a vb második napjára

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

Az úszók Abu-Dzabiban zajló rövidpályás világbajnokságán egy magyar, Jakabos Zsuzsanna döntőzött a második napon, ő 200 pillangón vett részt a fináléban. A hetes pályán tempózó magyar végül holtversenyben a hatodik helyen csapott célba. A kínaiak olimpiai bajnoka, Csang Jü-fej nyerte a számot nagy fölénnyel.

Jakabosnak az első napon két hetedik helye volt, 400 vegyesen valamint a 4×100-as gyorsváltó tagjaként.

MTI/Kovács Tamás

Ami pedig a kellemetlen meglepetést illeti: Szabó Szebasztián novemberben a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon három aranyat nyert, egyet világcsúccsal, most viszont 100 pillangón a parádés rajtja ellenére is a 25. helyen végzett, azaz nem jutott tovább az előfutamából. Szabónak közvetlenül az Eb-t követően két hetet ki kellett hagynia koronavírus-fertőzés miatt.

Kicsit azért dühös vagyok, hiszen nagyon jó formában voltam, és hiába érzem most már jól magam, egyszerűen nem volt energiám. Azért a két ötvenes számba még mindent beleadok, aztán jövőre újra nekiesem

– mondta Szabó az MTI-nek.

Kapcsolódó
A magyar-angol meccset zárt kapuk mögött kell megvívni
Az olaszok elleni hazai mérkőzéssel zárul a Nemzetek Ligája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik