Sport

Elmarad a Hosszú Katinkáról készült film idei bemutatója

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

2020 februárjában a magyar dokumentumfilmeseket is megdöbbentette, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap utódjaként létrejött Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 560 millió forintos támogatást szavazott meg egy Hosszú Katinkáról szóló filmnek, miközben az azt megelőző kilenc év alatt elkészült 21 film kapott összesen 534 millió forint támogatást.

Kapcsolódó
Kilenc év alatt összesen nem adtak annyi támogatást dokumentumfilmekre, mint a Katinkának egyedül
Van olyan játékfilm is, amit kevesebb pénzből csináltak, mint a Katinka-filmet.

A film producere Lajos Tamás a rendezéssel Pálinkás Norbertet bízta meg, aki azt vállalta, hogy a tokiói olimpiai felkészülést követi végig egészen a versenyek végeztéig, így enged bepillantást a bajnoknő mindennapjaiba, életébe, gondolatvilágába. A film költségvetése azóta tovább duzzadt, lévén az olimpia a világjárvány miatt egy évet csúszott. Az eredetileg 2020 őszére tervezett filmbemutatót is egy évvel eltolták, de addig is több sajtótájékoztatót és filmelőzetest tartottak.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka: A rendező szerint nem engedtem be eléggé a stábot a magánéletembe, szerintem viszont nagyon
Az év eleje óta forgatják a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilmet. A film 560 millió forint állami támogatást kapott. Az olimpia elhalasztása miatt egy évvel csúszik a film bemutatója.

Időközben azonban mindenféle komolyabb beharangozó, sajtótájékoztató nélkül elkészült, és hétfőn este bemutatásra került egy másik neves úszónkról, a Tokióban 200 pillangón aranyérmet nyerő Milák Kristófról szóló „A jóslat” című dokumentumfilm (aki lemaradt róla, az itt megnézheti utólag is).

Ennek kapcsán kérdeztünk rá az illetékeseknél, hogy vajon mi lehet a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilmmel, az előzetes tervekkel ellentétben miért nem került eddig bemutatásra? Kubik Elvira, az „A Katinka” film sajtófőnöke érdeklődésünkre azt a választ küldte:

A Katinka dokumentumfilm forgatása befejeződött, jelenleg az utómunkálatok zajlanak. A produkció a jövő évre halasztotta a hivatalos életrajzi dokumentumfilm premierjét, mivel egyrészt a Covid-járvány miatt megcsappant a mozinézők száma, másrészt az utóbbi hónapokban rengeteg magyar filmet mutattak be a mozikban. A hatalmas filmdömpingben félő, hogy egy-egy alkotás nem kap elegendő figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik