Sport

Babos Tímea mindent elárult a valós jövedelméről

Babos Tímea bő három hónapos sérülése után a múlt héten tért vissza a nemzetközi tenisz vérkeringésébe – a világranglistán 149. magyar játékos a hamburgi ITF-tornán mindjárt döntőbe jutott.

A vg.hu oldalon kedden megjelent interjúban a magyar sportban szokatlan őszinteséggel arról beszélt, azon a szinten, amit elért, mennyibe kerül a profi karrier, mennyi marad meg a pénzdíjakból, a támogatásokból és a szponzori bevételeiből szerzett jövedelméből és azt mibe fekteti be.

Nos, ami biztos, a háromszoros páros világbajnok a WTA-honlapja szerint eddigi profi karrierje alatt  8 224 778 dollárt, nagyjából 2,5 milliárd forint pénzdíjat vett fel.

Ugyan a kezdet kezdetén a támogatások összege elenyésző tételnek számított, de természetesen már évek óta vannak szponzorai. Sőt, bár a Magyar Tenisz Szövetség korábbi vezetése miatt az olimpiai támogatásból és a világbajnokoknak járó juttatásból is kimaradt éveken keresztül, de két éve, Szűcs Lajos elnök távozása óta rendeződött a viszony, ma már számíthat mind az MTSZ , mind állami támogatásra is.

A 28 éves teniszezőnő elárulta, a tetemes bevételéből kevesebb, mint a negyven százaléka marad meg. A többit elviszi az adó és az élsport költségei. Egy átlagos év elején úgy kell kalkuláljon, hogy

nagyjából 120 millió forintot el kell tegyen az edző, az egyéb segítők bérére, utazásra, szállásra, és a járulékos költségekre, úgymint rehabilitáció, speciális táplálkozás, könyvelő, stb.. 

„Egy edző heti átlagkeresete 3-4 ezer euró, és ehhez hozzáadódnak még a teljesítménybónuszok. A legdrágább edzőm heti négyezer eurót kapott, viszont az éves keresete jóval meghaladta a 150 ezer eurót, holott csak húsz hétre szerződtünk! Michael Joyce – aki nem az előbb említett tréner – természetesen más összeget kapott tőlem, mint például az ötszörös Grand Slam-bajnok orosz Marija Sarapovától.”

Ezzel a kiadással minden évben kalkulálni kell, sőt, olykor akkor is muszáj fizetni, ha a sportoló sérült vagy éppen kitör a világjárvány, hiszen egy jó edző kincs, és érdemes mindent megtenni a megtartásáért

– világított rá Babos a profi teniszben honos háttérmunkások fizetésének nagyságrendjére.

Az edző mellett költ fizioterapeutára, kondiedzőre, itthoni masszázsterapeutára, menedzserre, PR-szakemberre, webszerkesztőre és a sérülés esetén számos más specialistára. Egy folyamatosan vele utazó „fiziós” heti bérezése például 1500-2000 eurónál kezdődik.

Babos fizeti a maga, és a vele utazó csapata repülőjegyeit is, ami szintén extrán drága. Hiszen nem tudja előre megmondani, mikor fog kiesni, így a legolcsóbb retúrjegyet sem lehet hónapokkal előre lefoglalni. A hotelt ugyan a verseny rendezője állja, ám csak neki, és a verseny kezdete előtti naptól addig, amíg ki nem esik, a csapatának szintén saját költségvetéséből állja az elszállásolását, étkeztetését.

A teniszezőnő már gondol a jövőre, így az összbevételéből megmaradó összeget befekteti.

Ingatlanban és részvényekben is érdekelt vagyok, a nővéremmel és a férjével közösen pedig van egy cégünk, amely lakásfelújításokkal foglalkozik. Nyelveket tanulok, képzem magam, tudatosan készülök a tenisz utáni életre. Családcentrikus ember vagyok, nem tudom elképzelni, hogy a harmincas éveim derekán túl is járjam a világot. Nyilván remek pénzkereseti lehetőség, de ha okosan kezelem az anyagi dolgaimat, remélhetőleg nem fogok szűkölködni semmiben sem én, sem a gyerekeim.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik