Sport

Bosszantó magyar vereséggel indult a bokszvébé

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A 67 kilogrammos súlycsoportban szereplő Fodor Milán kikapott az ökölvívó-világbajnokság hétfői nyitónapján Belgrádban. Bertók Róbert szövetségi kapitány arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tízfős magyar csapatból elsőként ringbe lépett bokszoló egyhangú pontozással maradt alul a mexikói Marco Hernandez Alvidrezzel szemben.

Kapcsolódó
„Nyugodtan nevezzük kudarcnak, ahogy állunk” – Dzsudzsák vállalja a felelősséget a Loki helyzetéért 
Nem túlzás, hogy padlón van a Debrecen, amely vasárnap otthon kapott ki 3-0-ra a Puskás Akadémiától, így már négy meccse nyeretlen az NB I-ben és csak

„Az első menetben nem tudta felvenni a megfelelő fordulatszámot, de azért a másodikban magára talált. A harmadik menet után az ellenfele testbeszéde is jobban nézett azért ki.

Bosszantó, mivel Fodor Milán hozhatta volna ezt az összecsapást.

Egyelőre még a nagy téttel bíró meccseken nem tudja magából kihozni a maximumot, ezen kell dolgoznunk” – mondta a szakvezető.

Kedden az 51 kilogrammosokál Bernáth Attila az ír Sean Marival találkozik. Mester Soma a 75 kilogrammos súlycsoportban a trinidadi Aaron Price ellen lép szorítóba. Kovács Pál a 80 kilogrammos kategóriában az észt Stiven Aas-sal csap össze.

A szerb fővárosban zajló férfi vb-re 88 országból 511 bokszolót neveztek, akik 13 súlycsoportban versengenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik