Kovács Tamás / MTI
Sport sport

23-szoros magyar bajnokként mondta azt, hogy itt a vége

Krausz Gergely olimpikon tollaslabdázó, 23-szoros magyar bajnok vasárnap bejelentette a visszavonulását. A Multi Alarm SE sportolója az M1 aktuális csatornán elmondta, már köztudott volt az egyesületénél és a szövetségnél is a döntése, ami régóta érlelődött benne.

„Régóta élt bennem, hogy abbahagyom. A cél az volt, hogy kijussak az olimpiára.

Kettős életet éltem, dolgoztam is a sportolói pályafutásom mellett, ami kicsit sok volt.

Feltettem magamnak a kérdést az olimpia után, hogy mi van még bennem, mi szükséges ahhoz, hogy még fejlődjek? Magamba néztem, mérlegeltem, és azt gondoltam, hogy valószínűleg már nem játékosként lennék hasznos tagja a tollaslabda-társadalomnak, magamnak pedig nehezen tudnék olyan célt kitűzni, aminek az elérése reális lenne” – nyilatkozta.

Kapcsolódó
„Kurva gyenge” – a debreceni drukkerek így értékelték a mezőkövesdi vereséget
Egy gól döntött a Mezőkövesd és a Debrecen bajnokiján, Supka Attila győzelemmel mutatkozott be.

A 27 éves Krausz pályafutásának első mérföldköve az volt, amikor 2014-ben felnőtt országos bajnok lett egyéniben. A következő fontos állomásnak azt tartja, amikor a legjobb száz közé került a világranglistán, majd sikerült mérkőzést nyernie a világbajnokságon, végül – első magyar férfi tollaslabdázóként – kijutott az olimpiára.

„Természetesen az olimpiára is örömmel gondolok vissza. Nem voltam csúcsformában, de tisztesen helytálltam” – mondta az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokról.

A közeljövőről és a terveiről elmondta, az egyesületének szeretne segíteni, illetve a szövetségnek, ahol elnökségi tagként tevékenykedik. Szeretné átadni a tapasztalatait, hogy miként lehetne a gyerekeket profi pályára terelni, hogy fejlődjön a sportág, és megteremtsék azt a hátteret, hogy nemzetközi viszonylatban is eredményes legyen a magyar tollaslabda.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.