Sport

Minden idők legjobb magyar világbajnoki eredményét érte el Vas Kata Blanka a nők közt

DAVID STOCKMAN / BELGA / AFP
DAVID STOCKMAN / BELGA / AFP

Vas Kata Blanka a legjobb magyar női világbajnoki eredményt érte el, miután negyedik lett az országúti kerékpáros vébén szombaton.

Kapcsolódó
Sárban meg kanyarban erős a drótparipára született lány
Él köztünk egy 19 éves lány, aki kerékpáron ülve – olykor azt a vállára kapva és futva – ér el egyre szebb eredményeket. Interjú a tokiói pontszerzésről álmodó Vas Kata Blankával, akit három szakágban is a legjobbak között tartanak számon.

A tokiói olimpián hegyikerékpárban negyedik helyen záró 20 éves bringás két hete az Európa-bajnokságon az U23-as mezőnyversenyben ezüstérmes lett. Ezúttal a felnőttek között is végig remekül helyezkedett az élmezőnyben, négy és fél kilométerrel a cél előtt az időfutamban olimpiai bajnok Annemiek van Vleuten támadásával el tudott menni, majd miután befogták őket, az utolsó, támadásokkal tarkított kilométerek végén, a sprintbefutóban negyedikként ért célba.

Az aranyérmet Elisa Balsamo a nagy esélyes, háromszoros országúti világbajnok holland Marianne Vost megelőzve nyerte. Harmadikként a lengyel Katarzyna Niewiadoma ért célba, alig valamivel Vas előtt, aki úgy lett negyedik, hogy az utolsó métereken ki kellett kerülnie az olasz felvezetőembert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik