Sport

Rövid időn belül hosszú távú tervvel áll elő a kéziszövetség

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP
Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint a női válogatott számára a cél a negyeddöntőbe jutás a decemberi világbajnokságon.

Pálinger az M1 aktuális csatornának elmondta: nagyon furcsa, hogy a vb-n olyan csoportot hoztak össze, amelyben csak európai együttesek szerepelnek majd.

Kapcsolódó
Megvan a női kéziválogatott csoportja a decemberi vébére
Három európai ellenfelet kapott Elek Gábor együettese.

„Ez azért nem megszokott dolog, de ha azt nézzük, hogy a mi válogatottunk a legjobb nyolc közé szeretne kerülni, akkor nekünk most nem is az a legfontosabb, hogy kik a csoportellenfeleink. Onnan ugyanis mindenképpen tovább kell menni, és már most a középdöntős ellenfelekkel is kell foglalkozni. Ez nem nagy nagyképűség, de ettől a csapattól elvárjuk, hogy jusson a középdöntőbe” – idézte az MTI.

A csoportellenfelekkel kapcsolatban kiemelte: az erőviszonyok ismeretében a magyar és a német csapat előrébb helyezkedik el riválisaiknál, amivel nem áll szándékában lebecsülni a cseheket és a szlovákokat.

Legfőképpen azért nem, mert az európai női kézilabdában már nincsenek előre lefutott mérkőzések, könnyedén hozott győzelmek, és a legutóbbi világversenyeken rendre akadtak meglepetéscsapatok is. Majd utalt éppen a magyarok egyik csoportellenfelére, a csehekre, valamint a horvátokra.

Kapcsolódó
Gyászol a magyar kézilabda, 55 évesen meghalt Jeddi Mária
Manyi becenévre hallgató 65-szörös válogatott, kétszeres EHF-kupa győztes átlövő igazi klublegendának számított Debrecenben.

„Nem szabad úgy nekimenni, hogy a német-magyar mérkőzés lesz majd a csoportdöntő, mert mindig csak az éppen soron következő meccsre fogunk készülni. A csoportban minden találkozónkat meg kell nyernünk, ez a cél” – nyilatkozta Pálinger.

A válogatottat irányító Elek Gábor megbízatása szövetségi kapitányként az olimpia végéig szólt, ezzel kapcsolatban Pálinger elmondta: az ilyenkor szokásos menetrend szerint az elnökség összeül és értékeli a válogatott teljesítményét, valamint a szövetségi kapitány munkáját, illetve meghallgatják a beszámolót, majd meghozzák a megfelelő döntést.

Olimpiai ciklusban gondolkodunk, és ugye ott az ötkarikás játékokat követi majd egy hazai rendezésű Európa-bajnokság is. Ezért hosszú távú tervet állítunk majd fel, méghozzá rövid időn belül

– hangsúlyozta a sportvezető.

A magyar női válogatott pótselejtezőn harcolta ki az olimpiai részvételt, Tokióban végül – két győzelemmel és négy vereséggel – a hetedik helyen zárta a tornát.

A vb-n, amelyet december 2. és 19. Spanyolországban rendeznek, először szerepel majd 32 csapat, és a tornán mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol négy darab hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe.

A magyar csapat a középdöntőben az Ázsia-bajnokság győztese, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik