Chris Unger/Zuffa LLC
Sport sport

Conor McGregor már repedt csonttal állt ki a lábtörést okozó meccsére

Conor McGregor szerint sérülten állt ki Dustin Poirier ellen július 11-én, ezért tört el a lába. Az ír bunyós múlt vasárnap lépett oktagonba a várva várt összecsapáson, de az első menetben technikai KO-val alulmaradt, mivel eltört a bokája.

Kapcsolódó
Conor McGregort nem az ellenfele, hanem bizarr lábtörése győzte le
Egy menetig sem tartott a harmadik összecsapás Dustin Poirier ellen.

McGregor az Instagram-oldalán magyarázkodott, szerinte több helyen is megrepedt már a lábában egy csont, így a Poirier elleni mérkőzésen fáradásos törés történt.

Kérdezgették az emberek, hogy tényleg eltört-e a lában és ha igen, mikor tört el pontosan. Erre azt mondom, kérdezzétek a UFC-t, vagy Dr. Jeff Davidsont. Ők tudták, hogy eleve repedések voltak a csonton, szó volt a visszalépésemről a meccs előtt

– mondta a videóban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) által megosztott bejegyzés

Conor McGregor azóta már átesett egy műtéten is, hat hétig csak mankóval tud majd közlekedni, de utána azt ígérte, hogy visszatér még a ketrecbe. Mivel ilyen méltatlanul zárult az összecsapás, már kilátásba helyezték, hogy legyen egy negyedik ütközet is Poirier és McGregor között.

Ez volt kettejük harmadik bunyója, 2014-ben McGregor, idén januárban Poirier nyert kiütéssel, utoljára pedig McGregor lábtörése döntött.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.