Sport

Női kézi: Elek Gáborra hálátlan feladata hárul, nem lesz népszerű

Elek Gábor, az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a jövő hét második felében hirdeti ki 15 fős utazókeretét.

Elek Gábor szövetségi kapitány a magyar csapat sajtónyilvános edzésén elmondta, Kovacsics Anikó vállsérülése miatt minél később szeretne keretet szűkíteni, de jövő vasárnapig le kell adnia a névsort a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Elmondtam a csapatnak is, hogy ez nem lesz hálás dolog. Most itt van 19 mosolygós arc, de közülünk négyen valószínűleg hosszú időn keresztül a köszönésemet sem fogják fogadni. Nekem is megszakad majd a szívem, de a döntést meg kell hozni, és ki kell jelölni a keretet

– érzékeltette Elek, mennyire nem egyszerű feladat előtt áll.

Kovacsics vállában a porc és a szalag is megsérült március 31-én, az Alba Fehérvár elleni győztes bajnoki mérkőzésen. Műtétre nem volt szüksége, és a konzervatív kezeléseknek köszönhetően június elején újrakezdhette a labdás edzéseket.

A szövetségi kapitány úgy fogalmazott, ha az irányító ott lehet az olimpián, akkor is messze lesz attól, hogy százszázalékos legyen.
Az ezen a héten Balatonbogláron edzőtáborozó válogatott főleg a fizikális munkát helyezi előtérbe, de délutánonként a labda is előkerül, és ahogy telik az idő, ez átfordul a labdás gyakorlatok, a taktikai részek és a finomhangolás irányába.

„Hiába járt már olimpián Tomori Zsuzsanna vagy Görbicz Anita, ez egy speciális torna lesz biztonsági előírásokkal, tesztelésekkel, esetleg előre nem látott helyzetekkel, amelyekre nehéz felkészülni, ennek tudatában a jelszó az alkalmazkodás lesz” – szögezte le Elek. Hangsúlyozta, a magyar csapat rettentő nehéz csoportba került, ettől függetlenül a továbbjutást kell célként kitűznie, de már ez is nagyon komoly feladat lesz, mert:

Javítási lehetőség nincs, folyamatosan csak egy esélyünk lesz, és nekünk ezzel mindig élnünk kell

A magyar válogatott szombatig edzőtáborozik a Nemzeti Kézilabda Akadémián, a jövő héten Székelyudvarhelyen, a rákövetkező héten pedig Siófokon folytatja a közös munkát. A programban három edzőmeccs szerepel: július 6-án Montenegró, 9-én és 12-én pedig Brazília lesz az ellenfél. Az ötkarikás játékokon a címvédő oroszokkal, a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal, továbbá a franciákkal, a brazilokkal és a svédekkel szerepel azonos csoportban Elek Gábor együttese. A negyeddöntőbe az első négy helyezett kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik