Sport

Marosi Ádám 12 év után újra egyéni világbajnok

www.pentethlon.hu
www.pentethlon.hu
A Honvéd öttusázója mellett a férfi csapat is aranyérmet szerzett a Kairóban zajló világbajnokságon.

Marosi Ádám 2009-ben, Londonban nyerte első felnőtt egyéni világbajnoki címét, majd 2013-ban  a Drzonkówban akasztottak Európa-bajnoki aranyat a nyakába. Azóta elkerülték a nagy egyéni sikerek. (A külöböző csapat és váltó aranyakat azért nem említjük, mert egyik sem olimpiai szám) Mindezt azért tartottuk fontosnak megjegyezni  e beszámoló elején, hogy érzékeltessük, a Honvéd öttusázóját mekkora fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy

nyolc év szünet után, 36 évesen sikerült újra feltennie az i-re a pontot.

Marosi nagyon elkapta a fonalat a döntőben, a szombati körvívást 26 tussal a második helyen zárta, úszásban a 11. legjobb időt teljesítette, s így összetettben átvette a vezetést, a lovaspályán hibátlan produkciót nyújtott, míg a laser runban a gyengébb lövészet ellenére is sikerült megtartania vezető pozícióját – számolt be a pentathlon.hu.

A 2012-es londoni olimpia bronzérmese ezzel a szerepléssel két legyet ütött egy csapásra, hovatovább megkockáztatjuk, a 12 év után megszerzett újabb egyéni világbajnoki aranyéremnél sokkal jobban örült annak, hogy teljesítményével

egyben ötkarikás kvótát is szerzett, így Tokióban pályafutása harmadik olimpiájára készülődhet.

„A döntő már szombaton elkezdődött egy briliáns vívással, ami életem legjobb eredményét hozta. Szárnyaltam, végig flowban voltam, szinte minden sikerült a páston. A lovaglást nagyon élveztem ezen a napon, de a laser run életem legkeményebb versenye lett, mert az első helyről menni nem egyszerű feladat, ilyen talán még sosem történt a pályafutásomban.

Boldog vagyok, hogy sikerült direkt kvótát szereznem, hogy 12 év után ismét világbajnoki címet ünnepelhetek. Harminchat esztendősen már nem egyszerű a fiatalokkal felvenni a versenyt. De bebizonyítottam, hogy még mindig képes vagyok arra, hogy a legjobbak között legyek. Most pihenek egy hetet, aztán elkezdhetem a felkészülést a tokiói olimpiára

– nyilatkozta Marosi Ádám, aki hangsúlyozta, hálás stábjának, edzőinek, egyesületének, a családjának és a barátainak, akik ehhez a világbajnoki címhez segítették.

A verseny végén kiderült, hogy nem egy, hanem két arany kerül a BHSE versenyzője nyakába, hiszen Demeter Bencével (egyéni 9.) és Bereczki Richárddal (egyéni 25.) a csapatversenyt is megnyerte Magyarország. Legutóbb 2009-ben volt egyéni és csapataranyérme a férfi öttusának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik