Sport

Felejthetetlen mérkőzésen nyertek a dánok a hokivébén

Gints IVUSKANS / AFP
Gints IVUSKANS / AFP

A sportágban meghatározó Svédország felett aratott 4-3-as győzelemmel mutatkozott be Dánia a Rigában zajló jégkorong-világbajnokság szombati játéknapján.

Kapcsolódó
Magyar edzőkkel törne fel a kenyai jégkorong
A kenyai Jégoroszlánok köszönetet mondtak a nairobi nagykövetségnek.

Nicklas Jensen a csapata minden góljából kivette a részét: mesterhármasa mellett a negyediknél ő adta a gólpasszt. A nemzetközi szövetség honlapjának közlése szerint Dánia korábban még soha nem győzte le a svédeket vb-meccsen.

„Az utolsó 30 másodpercben a kispadon voltam, és alig tudtam nézni a meccset. Csak bámultam az idő múlását. Hihetetlen érzés volt” – nyilatkozta a mérkőzés hőse.

Jensen hozzátette, ez a siker saját maguk, az ország és főleg a gyerekek számára fontos, hiszen azt mutatja, hogy Dánia egyre jobb és jobb.

Nagyon büszkék vagyunk erre a játékra. Ez egy nagyszerű nap Dánia számára. Olyan mérkőzés volt, amelyet sokáig nem felejtünk el.

A 2019-ben aranyérmes finn válogatott 2-1-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát, míg a házigazda lettek a kanadaiak felett aratott bravúros diadalt követően a kazahoktól szétlövésben kaptak ki.

Jégkorong-vb

A csoport
Svájc – Csehország 5-2 (1-1, 2-0, 2-1)
Oroszország – Nagy-Britannia 7-1 (4-1, 1-0, 2-0)
Dánia – Svédország 4-3 (0-0, 3-2, 1-1)

 

B csoport
Kazahsztán – Lettország 3-2 (0-0, 1-1, 1-1, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
Finnország – Egyesült Államok 2-1 (0-0, 2-1, 0-0)
Németország – Norvégia 5-1 (1-0, 3-1, 1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik