Sport

Az NB I döntőjében ellenfelét lefejelő kosaras szerint egy férfi kiáll magáért

olajofficial.hu
olajofficial.hu

Rendkívül feszült a kosárlabda NB I döntője, amelynek első meccsét utolsó másodperces kosárral a Szolnoki Olajbányász nyerte, a második összecsapáson pedig a Falco egyenlített.

Kapcsolódó

Az első mérkőzést eldöntő kosár vélhetően szabálytalan volt, majd kedden a Falco sikerének alkalmával Marjan Cakarun fejelt Váradi Benedek arcának irányában, az eset után pedig mindkét játékost megbüntették. A Szolnoki felpaprikázott kosárlabdázója a klub honlapján beszélt az incidensről:

„A csapattársaimtól, az edzőimtől már bocsánatot kértem a tegnapi kiállításom miatt, most szeretném megtenni ugyanezt a szurkolóink kapcsán is.

Az incidensről csak annyit, hogy mindannyian emberek vagyunk, hibázunk, ahogy hibáztam én is, de engem úgy neveltek, hogy ha valaki direkt módon hergel, akkor férfiként álljak ki magamért, nézzek szembe a provokátorral, ne pedig dobáljam magam, hiszen az a klub, amelyiknek a mezét viselem, nem ezt érdemli.”

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharca pénteken folytatódik, ezen a mérkőzésen nem játszhat még Cakarun eltiltása miatt. A szolnoki kosaras szerint nélküle is sikeres lesz a csapata, így előnyben lehetnek, mire visszatér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik