Sport

Hiába hosszabbított volna a Szegeddel, nem kellett már a svéd klasszis

Ujvári Sándor / MTI
Ujvári Sándor / MTI

Bár a Szeged férfi kézilabdacsapatának edzője, Juan Carlos Pastor azt írta, minden edző álma, hogy ilyen képességű és mentalitású játékossal dolgozhasson, Jonas Källman kissé csalódottan nyilatkozott arról, hogy hét év után távoznia kellett a magyar csapattól.

Kapcsolódó
A szezon végén távozik a szegedi BL-történelem legeredményesebb kézise
A csapatkapitány, Jonas Källman hét év után hagyja el a csapatot.

A 222-szeres svéd válogatott, olimpiai ezüstérmes, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes balszélső azt mondta, bár júliusban 40 éves lesz, egy évet még mindenképpen játszott volna, ezért szerzett volna szerződést hosszabbítani.

Källman feltett szándéka volt, hogy meghosszabbítsa a szerződését a Szegeddel.

„Karácsonykor jeleztem a csapatnak, hogy szeretnék egy évvel hosszabbítani, ők azt mondták, várjak még. Erre jött a hír hétfőn, hogy nem akarják az együttműködést velem, hanem a helyemre érkezik egy fiatal játékos, Alexander Blonz az Elverumból.

Jól éreztem magam Szegeden, és tudtam volna még segíteni a csapatnak. Ezért vagyok szomorú, és azért, mert május van, nagyon késő bármilyen csapatot is találni

idézte a Dániasport.hu portál a svéd klasszist.

Källman elmondta, bármire nyitott Svédországtól Spanyolországig, akár játékosként, akár edzőként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik