Sport koronavírus

Babos megszenvedi a koronavírus utóhatásait

Mehmet Eser / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Mehmet Eser / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

„Egy nagyon jó évkezdet után, kicsit összedőlni látszott minden így körülöttem” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Babos Tímea, aki a koronavírus-fertőzése után már újra edzésben van, de komoly nehézségei – magas pulzus, fejfájás és szédülés – is akadtak a vírus miatt.

A hamarosan a 28. születésnapját ünneplő Babos Tímeának ez a betegség már a harmadik csapás volt ebben az évben. A francia Kristina Mladenoviccsal az ausztrál és a francia nyílt bajnokságot is kétszer nyerte meg eddig, ám párosuk idén februárban váratlanul felbomlott, ami padlóra küldte a teniszezőnőt. „Hogy az Australian Open előtt pár nappal sikerült ezt lekommunikálni, igazából ez az, ami csalódást okozott, de azóta megbeszéltük a dolgokat, úgyhogy vele így már minden rendben van” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Babos.

Kapcsolódó
Babos: Nincs ezen mit szépíteni, Mladenovic cserben hagyott
Fáj neki, hogy a francia teniszező nem úgy kommunikált vele, ahogy barátok között szokás.

A másik csapás, hogy márciusban elfáradt és megszakadt a munkakapcsolata edzőjével, a monacói Thomas Drouet-val. „Szakmailag mindig tudott segíteni. Amit korábban hajlandó voltam elviselni, és mondjuk inkább voltam boldogtalan a pályán, de csináltam a dolgom, azt most már azért kevésbé érzem. Nagy megkönnyebbülés volt lelkileg, hogy vége lett.”

Gyermekkoruk óta együtt teniszeznek, és jól ismerik egymást jelenlegi edzőjével, Nagy Péterrel, aki a Sportkórház protokollja alapján, nagy gonddal tervezte újra Babos Tímea április eleji koronavírus-fertőzés utáni edzésmunkáját. A posztcovid tünetek viszont megnehezítik a dolgukat:

Sajnos, még mindig nagyon hamar felmegy magasra a pulzusom, viszont így a magas pulzus mellett azonnal jött a fejfájás is, úgyhogy nem igazán tudtam a múlt héten edzeni, vagy amikor szerváltam, rögtön beszédültem, tehát, nem volt így könnyű.”

Konkrét, közel jövőbeli versenyterveit még ő sem tudja, állapota alakulásától függ minden, de két hét múlva már szeretne meccseket játszani. Az olimpiára Fucsovics Mártonnal készül vegyes párosban.

„Jó barátok vagyunk Marcival. Jól alakult az idénye és nagyon jó a kombinált ranglistánk, ami nekem párosban a harmadik környéke, ő pedig egyéniben 40 körül van. Így lehet, hogy a kombinált ranglistánkkal tudunk vegyespárost is játszani, nyilván ez a cél.”

Fucsovics igencsak optimista az olimpiát illetően: „Ha odatesszük magunkat, márpedig oda fogjuk tenni magunkat, azért ez csak egy olimpia, akkor akár nagy eredményre is képesek vagyunk. Jó lenne azért egy éremmel hazajönni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik