Sport

Döbbenetes balszerencse sújtja a norvég kajakosokat Tokió előtt

Nagyon nehéz helyzetben van a norvég kajak-kenu, amely 1992 és 2012 között minden olimpián szerzett érmet, egyelőre azonban úgy áll a helyzet, hogy Rió után Tokióba sem tud sportolót küldeni.

Az Aftenposten szerint utolsó lehetőség a kvalifikációra május 13–14-én Magyarországon lesz, van is öt egység, amely eséllyel pályázhat.

A lap szerint nagy pech, hogy a keretből ketten is súlyos betegséggel küzdenek. Pontosabban Amund Vold már remélhetőleg túl van minden megpróbáltatáson, a 23 éves sportembernél 2019. augusztusában diagnosztizáltak akut leukémiát, azon év karácsonyán csontvelő-átültetésen esett át, 2020 júniusától pedig gyógyultnak nyilvánították. Azóta fokozatosan visszanyerte erejét és reménykedik a kvalifikációban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lars Magne Ullvang (@lmullvang) által megosztott bejegyzés

Lars Magne Ullvang nehezebb helyzetben van, a korábbi junior világ- és Európa-bajnok kajakosnál tavaly karácsonykor fedeztek fel súlyos betegséget. Azt mesélte, novemberben érzett először fájdalmat a nagy lábujjában, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.

„Amikor élsportoló vagy, mindig fáj a tested” – mondta, és úgy gondolta, valami gyulladás vagy túlterhelés állhat mögötte. Aztán a fájdalom terjedni kezdett, a csuklója bedagadt, és az egyik oslói kórház reumatológiai osztályán sokízületi gyulladást állapítottak meg.

Az egyik orvos azt mondta, még sohasem látott ennyi gyulladást az ízületekben.

Azóta minden héten injekciót kap a combjába, hogy kontrollálni tudják a betegségét.

Mintha ez nem lett volna elég, egy kemény edzést követően idiopátiás angioödémát diagnosztizáltak nála márciusban – egy megmagyarázhatatlan allergiás reakciót a bőr mélyebb rétegeiben és a nyálkahártyákban.

Azt gondoltam, hogy soha nem adom fel, a negatív kommentek sem tehetnek tönkre. Ki akarok jutni az olimpiára, ezért küzdöttem az utóbbi években.

„Fontos, hogy legyen valaki, aki részt vehet az olimpián. Öt hajónk van, amely bekerült az európai olimpiai selejtezőkbe. Aki májusban kvalifikálja magát, az automatikusan éremesélyes lesz Tokióban” – mondta a válogatott edzője, Eirik Veras Larsen, aki 2004 után 2012-ben is olimpiai bajnok volt K1 1000 méteren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik