Czucz Bálint / MESZ
Sport

Nehezen hitte el a magyar evezős, hogy így otthagyja ellenfeleit az Eb-döntőben

Az A döntőben szereplő mindkét magyar egység aranyérmet nyert vasárnap az evezős Európa-bajnokság zárónapján, az olaszországi Varesében, írta az MTI.

Galambos Péter az olimpiai programban nem szereplő, tíz indulót felvonultató könnyűsúlyú egypárban volt érdekelt, ahol rajt-cél győzelmet aratott. Galambos már 500 méternél közel egy hajóval meg tudott lépni a mezőnytől, a különbség a táv felénél pedig a duplájára nőtt. Miután mögötte a riválisok egymással küzdöttek, de a magyar evezősre 1500 méternél sem tudtak feljönni, így magabiztos előnnyel ért célba.

„Viszonylag erőlködés nélkül tudtam nyerni. Nem hittem volna, hogy ennyivel előrébb leszek a többieknél.

Sejtettem, hogy a döntőben gyors leszek a rajtban és a mezőny első felében fogok haladni, de nem számítottam arra, hogy ennyire el tudok csúszni. Remek verseny volt, minden klappolt

– mondta.

A 34 éves evezősnek a felnőttek mezőnyében nagy világversenyen ez a második aranyérme, a 2019-es Eb-győzelem után. Szintén könnyűsúlyú egypárban Eb-n korábban egy második helyezése (2017) volt még, míg a világbajnokságon három ezüst- (2012, 2016, 2019) és két bronzérmet (2010, 2013) szerzett.

Az olimpiai programban szintén nem szereplő könnyűsúlyú kettesek versenyszámára három egység nevezett, így a Szabó Bence, Furkó Kálmán alkotta magyar hajó éremszerzése biztosnak volt tekinthető.

A döntőben az olaszok kezdtek a legjobban, 500 méternél fél hajóval megléptek a szorosan tapadó magyaroktól, előnyüket a táv második negyedében megduplázták. Szabó és Furkó alatt azonban 1000 méter után megindult a hajó, egyre jobban megközelítették az erejükkel elkészült olaszokat, 1500 méternél pedig már tisztán vezettek. Miután lendületük a táv utolsó negyedére is kitartott, végül majd’ három hajóval előbb értek célba.

Az egység a hét elején még az olimpiai programban szereplő könnyűsúlyú kétpárban evezett, de egyelőre nem sikerült kvótát szereznie Tokióra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.