Sport

Észak- és Dél-Korea összefog a 2032-es olimpiáért

Február végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelezte, a 2032-es olimpiai játékoknál Brisbane-t részesíti előnyben, ezért célzott párbeszédet kezdeményez az ausztrál várossal. Mivel a Magyar Olimpiai Bizottság is elkezdett foglalkozni a pályázat kérdésével, ez a hír azt jelentette, hogy már a rajtvonalnál elbukhat a 2032-es budapesti olimpia terve.

Kapcsolódó
Már a rajtvonalnál elbukhat a 2032-es budapesti olimpia terve
A NOB szerdán bejelentette, Brisbane városával kezdeményez célzott párbeszédet.

Hogy még jobban elkeseredjenek azok, akik bíznak a budapesti olimpiában: az insidethegames.biz a Yonhap  dél-koreai hírügynökségre hivatkozva arról számolt be, hogy a két Korea, avagy a kétfőváros, Szöul és Phenjan közös pályázatot nyújt be 2032-re és erről már a NOB-ot is értesítették.

Kapcsolódó
Kulcsár Krisztián: A budapesti olimpiarendezés nemzetegyesítő, ne pedig a szakadékokat szélesítő ügy legyen
Vajon miért gondolja úgy a MOB, hogy a kormány által visszavont 2024-es pályázat után pont ebben az egészségügyi és gazdasági válsághelyzetben jött el az ideje a 2032-es budapesti olimpia gondolatával foglalkozni? Aki válaszol, Kulcsár Krisztián a MOB elnöke.

Függetlenül a két szomszédos ország merőben ellentétes politikai berendezkedésétől, annyira nem elrugaszkodott ez az ötlet a valóságtól. Phjongcshangban, a 2018-as téli olimpián egységes észak- és dél-koreai csapat vett részt a női jégkorong-tornán és a két ország együtt menetelt a nyitó és záró ünnepségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik