Sport koronavírus

A koronavírus Oszakában „megtörte” az olimpiai láng útját

A Tokió 2020-as elnöke, Seiko Hashimoto miután az olimpiai láng megkezdte útját Fukushimából úgy fogalmazott: „A remény fényévé válik a japán állampolgárok számára”. A fáklyafutás március 25-én indult útjára, és a terv szerint körülbelül tízezer futó segítségével, 121 nap alatt haladt volna át Japán 47 prefektúráján, mielőtt július 23-án, az olimpia kezdetére Tokióba érkezne.

Sajnos azonban közbeszólt a koronavírus, és ebbe a szép útban törés következett be. A lángnak április 13-14.-én kellene az oszakai prefektúrán keresztül haladnia. Azonban úgy néz ki, ezen a szakaszon elakad, vagy legalábbis nem halad át a városon, ki kell kerülje azt, mivel a jelentések szerint Yoshihide Suga japán miniszterelnök a koronavírus-esetek növekvő száma miatt megtiltotta azt és új korlátozásokat vezet be Oszakában, Hyogo-ban és Miyagiban.

Suga döntését azt követően hozta meg, hogy hogy a majd három milliós Oszakában szerdán 599 új fertőzést regisztráltak, amely mindössze 55-el kevesebb a prefektúra január elején felállított negatív rekordjánál. Hirofumi Yoshimura, Oszaka kormányzója ezért kérte a miniszterelnököt az esemény törlésére a városban – írta az insidethegames.biz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik