Sport

Meghalt Vermes Albán, olimpiai ezüstérmes úszó

DIGI Sport Reggeli Start
DIGI Sport Reggeli Start

63 évesen elhunyt az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszó, Vermes Albán.

A Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalán olvasható megemlékezésben azt írják, Vermes Albán volt az első, nemzetközileg is kiváló eredményeket elérő magyar férfi mellúszó, aki 1976 és 1984 között egymás után nyolcszor volt bajnok 200 méteren.

20 éves volt, amikor Széchy Tamáshoz került, és az edző segítségével óriásit fejlődött, 1978-ban hatodik lett a vébén, majd az 1980-as moszkvai olimpián ezüstérmes lett 200 mellen a szovjet Robertas Zulpa mögött.

1983-ban az Eb-n is szerzett egy ezüstérmet, majd egy évvel később visszavonult, miután a magyar sportolók a kommunista blokk bojkottja miatt nem vehettek részt a Los Angeles-i olimpián.

„Hogy elégedett vagyok-e a pályafutásommal? Egy dolog valószínűleg jelentősen befolyásolhatta volna az eredményeimet, ha már 16 évesen felköltözöm a fővárosba, és Széchy Tamás műhelyébe kerülök, de így utólag már kár ezzel foglalkozni” – nyilatkozta 2016-ban, amikor beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába.

Az élsport mellett közgazdász diplomát szerzett, klubjában, az Újpestnél főkönyvelőként, majd gazdasági elnökhelyettesként dolgozott, aztán a sportlétesítmények világába került: a BM sportlétesítmények igazgatósága után az újonnan felavatott egri Bitskey-uszoda igazgatója lett. Innen került a Magyar Úszó Szövetségbe, ahol előbb a felügyelő-bizottság elnökeként tevékenykedett, majd 2000-től elnökségi tag, 2004 és 2006 között pedig szakfelügyelő volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik