Sport

Strandkézilabda-világbajnokot neveztek ki a horvát válogatott élére

Miután múlt szombaton az Európa-bajnoki ezüstérmes horvát férfi kézilabda-válogatott nagy meglepetésre 23-19-re kikapott Argentínától az egyiptomi világbajnokság középdöntőjében, Lino Cervar szövetségi kapitány bejelentette a lemondását.

Kapcsolódó

A szakember a horvát szövetség közleménye szerint három embert nevezett meg lehetséges utódnak: Hrvoje Horvatot, Slavko Goluzát és Ivano Balicot.

Miután Balic nem rendelkezik a megfelelő papírokkal, hiába nyert olimpiát és világbajnokságot, hiába választották meg a szurkolók minden idők legjobb játékosának, és hiába lett kétszer is az év játékosa az IHF-nél, nem tölthette be a posztot.

A kétszeres olimpia, egyszeres világbajnok, kétszeres BL-győztes Goluzát (aki egy szezont játszott Veszprémben is) az elnökség szavazta le, és egy ellenszavazattal, valamint egy tartózkodás mellett úgy döntött, a folytonosság elve a legfontosabb, így a Nexe edzőjeként is dolgozó Hrvoje Horvat kinevezése mellett foglalt állást.

„Köszönöm a bizalmat, rendkívül boldog vagyok. Szeretném megköszönni a Horvát Kézilabda Szövetségnek azt a nyolc évet, amelyet fiatalabb korosztályokkal, illetve Lino Cervar asszisztenseként tölthettem. Ennyi év alatt rengeteg tapasztalatot és tudást gyűjtöttem össze, és úgy gondolom, hogy ez segít a további munkámban.

Tisztában vagyok azzal, hogy mekkora a felelősség és a kötelezettség, de hiszem, hogy sikeresen vezethetem a válogatottat

– nyilatkozta.

Hrvoje Horvat játékosként nem futott be nagy karriert, a Zagreb mellett Belgiumban, Svájcban, illetve a német Regionalligában szereplő DHK Flensborgban játszott, onnan fél évre az SG Kronau/Östringen csapatába (most Rhein-Neckar Löwen) igazolt.

A horvát válogatottban 16 alkalommal szerepelt, legnagyobb sikerét azokban a homokon aratta: 2008-ban strandkézilabda-világbajnok lett Cádizban, egy évvel később, Larvikban pedig Európa-bajnok lett.

Édesapja, az 1946-os születésű Hrvoje Horvat a jugoszláv válogatott irányítójaként 1972-ben olimpiai bajnok, 1970-ben és 1974-ben vb-bronzérmes volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik