David Liam Kyle / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP
Sport lineup

Magyar étteremnek segített az NBA-ben játszó kosaras

Vujity Tvrtko számolt be róla a Facebookon, hogy adománygyűjtésbe kezdett a clevelandi magyar étterem, a Balaton, amely nehéz helyzetbe került a koronavírus miatt. A helyi kosárcsapatban, a Cavaliersben játszó Larry Nance Jr. édesapján keresztül, vele közösen

10 ezer dollárt, nagyjából 3 millió forintot ajánlott fel.

„Az NBA egyik ismert profi kosárlabdázója, Larry Nance Jr., és ez a magyar gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, színesbőrű felmenőkkel bíró 27 éves szupersztár, az édesapja közvetítésével, vele közösen és rajta keresztül 10.000 dollárt adott azért, hogy a jövő héten is kapható legyen Clevelandben fokhagymás lángos, marhalábszárpörkölt és gulyásleves. Hogy az Ő szeretett városa olyan sokszínű maradhasson, mint amilyen volt a vírusjárvány előtt. Larry Nance Junior közösségi médiafelületein pedig ott a kérés, miszerint mindenki támogassa a helyi, a clevelandi üzleteket!” – írta Facebook-bejegyzésében Tvrtko.

A 64 éve alapított étterem 60 ezer dollárt szeretne összegyűjteni, ez az egyéves túléléshez elég.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.