Sport

Norvégia tizenegyedszer döntőzhet a női kézi-Eb-n

Henning Bagger / Ritzau Scanpix / AFP
Henning Bagger / Ritzau Scanpix / AFP

Norvégia válogatottja 27-24-re legyőzte a házigazda Dánia csapatát női kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében.

A nagyszerűen védekező és pontosan támadó dánok a 19. percben már négy góllal vezettek, és mivel Sandra Toft remekül védett, illetve a csapattársai nagyon keveset hibáztak a mezőnyben, a szünetben is három találattal jobban álltak.

A hazaiak a második félidő elején nem tudták megismételni korábbi kiváló teljesítményüket, ellenfelük egy négyes gólsorozattal egyenlített, majd a vezetést is átvette.

Lendületben maradtak a norvégok, az 51. percben – a meccs során először – kettővel jobban álltak, és a dán időkérés sem változtatott a játék képén. Katrine Lunde egyre jobban védett, így az utolsó öt percre már nem maradtak izgalmak.

A norvégok 11. alkalommal játszhatnak Európa-bajnoki döntőt, eddig hetet nyertek meg. A Győri Audi ETO KC játékosai közül a dán Anne Mette Hansen és a norvég Veronica Kristiansen egyaránt két, a szintén a győztes csapatban szereplő Stine Oftedal és Kari Brattset pedig négy-négy gólt lőtt. A norvég Silje Solberg hat védéssel járult hozzá a sikerhez.

Eredmények, elődöntő:

Norvégia – Dánia 27-24 (10-13)
Franciaország – Horvátország 30-19 (15-5)

az 5. helyért:
Oroszország – Hollandia 33-27 (18-13)

 

A vasárnapi program (Herning):
a 3. helyért: Horvátország – Dánia 15.30
döntő: Franciaország – Norvégia 18.00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik