Sport

Angyalok is segítették a Down-szindrómás triatlonost az Ironmanen

Chris Nikic szerint angyalok is segítették őt azon a hétvégi Ironman-versenyen, amelyen Down-szindrómásként sporttörténelmet írt azzal, hogy először teljesítette a távot szintidőn belül, írta az MTI.

Példakép és az Instagram sztárja lett az első Down-szindrómás, aki teljesítette az Ironmant
Három éve még csak fekvőtámaszokat csinált, most pedig már hősként ünneplik.

A 21 éves Nikic közösségi oldalán – amelyen 71 ezer követője van már – kifejtette, hogy kitűzött maga elé egy célt, amit teljesített, így eljött az ideje, hogy 2021-re újat, még ennél is nagyobbat találjon.

Történjen bármi, az alapstratégia ugyanaz marad, egy százalékkal legyek jobb, mint az előző nap voltam. Igen, a munkát elvégeztem, de angyalok segítettek engem

– írta.

Az amerikai sportoló a floridai Panama City Beachen rendezett Ironman-viadalon 16 óra, 46 perc, 9 másodperc alatt teljesítette a 3,86 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és maratoni futásból álló erőpróbát, így 14 perccel a hivatalos szintidőn belül ért célba.

Edzője, az Ironman-veterán Dan Grieb elmondta: a Nikiccsel való közös munka egy új világ felé nyitotta meg a szemét, és élete legjobb 16 óra, 46 perc és 9 másodpercének tartja, amíg tanítványa teljesítette a távot.

Chris Nikicnek születését követően fokozott tanulási nehézségekkel, valamint lassabb fizikai fejlődéssel kellett megküzdenie, három éve triatlonozik, amikor négy fülműtétje után a mozgásszegény életmód következtében elhízott. Akkor azt a célt tűzte ki, hogy minden nap egy százalékkal fittebb legyen, mint előző nap volt. Most már heti hat edzésen vesz részt.

Az édesapa, Nik Nikic elmondta, szeretnének példát mutatni azoknak a gyerekeknek és családoknak, akiknek az életben hasonló akadályokkal kell megbirkózniuk, hogy nincsenek elérhetetlen célok.

Hozzátette: gyermeke többekkel edz együtt, akik a gyakorlásokon túl bevonják őt más programokba is.

„Rájöttek, hogy egy egész kedves gyerek. Meghívják őt vacsorára, ebédre, partikra. Ez az egész projekt teljesen új megvilágításba helyezi az elfogadást. Az Ironman arra is szolgált, hogy még egy lépéssel közelebb kerüljön a többiekhez, és normális életet tudjon élni” – mondta.

A 39-szeres Grand Slam-tornagyőztes amerikai teniszcsillag, Billie Jean King közösségi oldalán gratulált a kivételes teljesítményhez, és azt írta:

Nincsenek határok! Nincsenek határok! Álmodj tovább és menj előre, Chris!

Kiemelt fotó: Michael Reaves / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik