Sport koronavírus

Úgy fest, nem lesz magyarországi Giro-szakasz 2021-ben sem

A 2021-es Giro d’Italia versenyigazgatója bejelentette, hogy 2021-ben várhatóan teljes egészében Olaszországban zajlik majd az országúti kerékpárverseny, írta az MTI.

Nem hiszem, hogy a világjárvány előidézte problémákat felszámolják 2021-re, ezért azon dolgozunk, hogy mind a 21 szakaszt Olaszországban rendezzük. Vannak különböző lehetőségeink a Nagy Rajt kapcsán Olaszországban és külföldön is. De egyértelmű, hogy ha a koronavírus-járvány változatlanul komoly problémákat fog okozni, az túl bonyolulttá tenne egy külföldi rajtot

– idézte hétfőn a cyclingnews szakportál Mauro Vegnit.

A bejelentés Magyarországot is érinti, hiszen már 2020-ban is úgy volt, hogy az első három szakasz hazánkban lesz, ezt azonban végül lemondta a magyar kormány. A budapesti Nagy Rajt kapcsán korábban szó volt róla, hogy esetleg májusban pótolható lesz, ám Vegni szerint ez nem valószínű.

Egyszer állt a Giro élén, pont a legjobbkor
Tao Geoghegan Hart győzött az olasz körversenyen, Valter Attila a 27. lett.

Az idei Giro vasárnap zárult Milánóban, ennek kapcsán Vegni köszönetet mondott minden közreműködőnek, főleg a kerékpárosoknak, hogy a verseny végig tudott menni a 21 szakaszon.

Kiemelt kép: Luca Bettini / AFP

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.