Sport

Öt tétmérkőzés után menesztették a horvát kézilegendát

Két év alatt már a negyedik edzőjét fogyasztja el a PPD Zagreb férfi kézilabdacsapata, amely pénteken menesztette a korábbi olimpiai és világbajnok beállóst, Igor Vorit.

Ifistákkal utazik dániai BL-meccsére az FTC női kézicsapata
Elek Gábor szerint a legfontosabb, hogy senki se sérüljön meg.

A mindössze 40 éves szakember június elsején vette át a csapat irányítását a távozó Veselin Vujovictól, de a koronavírus-járvány miatt mindössze öt tétmérkőzés jutott neki.

Szeptember elején a SEHA Liga négyes döntőjében a Vardartól, majd a Meskov Breszttől kapott ki, a Bajnokok Ligájában pedig otthon a Kiel (21-31) és az Aalborg (26-27), idegenben pedig a Telekom Veszprém páholta el (25-37).

Vori és a menedzsment arra a közös következtetésre jutott, hogy változtatásra van szükség annak érdekében, hogy a csapat megfelelően felkészüljön a közelgő mérkőzésekre, különösen azokra, amelyeken van esélye pontszerzésre

– áll a klub közleményében.

A zágrábiak legközelebb 14-én Barcelonában lépnek pályára, majd 21-én a Celjét fogadják, és remélik, hogy ott megszerzik első BL-pontjaikat.

A Net.hr szerint Vori utódja egy szintén olimpiai és világbajnok, a Veszprém egykori kapusa, Vlado Sola lehet.

Kiemelt fotó: rk-zagreb.hr

Ajánlott videó

Olvasói sztorik