Sport

Örülnek nekünk a németek a kézivébén

A magyar válogatottal azonos négyesbe került németek nagyon örülnek a januári, egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság csoportbeosztásának.

A magyarok és a németek mellett Uruguay és a Zöld-foki Köztársaság együttese szerepel majd az A csoportban. Mind a nyolc négyesből az első három jut a középdöntőbe, ahol négy darab hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, és mindegyikből az első kettő jut a negyeddöntőbe.

Jól járt a kéziválogatott a vb-sorsoláson
A németekkel leszünk harcban a csoportelsőségért. A másik két csapat ellen még sose játszott a magyar válogatott.

„Ez egy remek csoport” – mondta Alfred Gislason, a németek szövetségi kapitánya.

Uwe Gensheimer csapatkapitány úgy vélekedett, a magyarok nagyon jól szerepeltek idén januárban az Európa-bajnokságon – ahol végül a kilencedikek lettek -, ennek ellenére a német csapat a csoportgyőzelem esélyese, és szeretnének is megfelelni ennek a szerepnek.

Johannes Bitter kapus is úgy fogalmazott, mindenképpen ők az esélyesek az első hely megszerzésére ebben a “nagyon érdekes csoportban”. Hozzáfűzte, a magyarokon kívül erős ellenfelekkel csak később találkoznak.

A középdöntőben Brazília, Tunézia, Lengyelország és Spanyolország közül három csapat vár az A csoport továbbjutóira.

„Minden tiszteletem a Zöld-foki Szigetek és Uruguay csapatáé, de őket le kell győznünk, és a Magyarország elleni kulcsmeccset is meg kell nyernünk, ha jó pozícióból akarjuk kezdeni a középdöntőt” – mondta Andreas Michelmann, a német szövetség elnöke.

„Első ránézésre könnyű a sorsolásunk. Örülök, hogy eleinte lesz néhány mérkőzésünk, amely a fejlődésünket szolgálja” – vélekedett Bob Hanning alelnök.

A január 13. és 31. közötti torna lesz a 27. férfi világbajnokság, de az első, amelyen már 32 csapat szerepel.

A mérkőzéseknek Kairó két csarnoka, valamint Gíza és Alexandria ad majd otthont.

A szervezők a koronavírus-járvány miatt rendkívül szigorú óvintézkedésekkel készülnek a tornára: például felkérték a nemzetközi szövetséget (IHF), hogy néggyel növelje a keretek létszámát, így az esetleges koronavírus-gyanús játékosok pótlása könnyebben megoldható lenne.

Alfred Gislason is megemlítette, hogy a játékosoknak rövid idő alatt sok mérkőzésük lesz – mostantól a világbajnokság kezdetéig, majd a tornán is – ezért sokat segítene, ha 16 játékos helyett húsz alkothatná a kereteket.

A kiemelt képen Gensheimer lövését hárítja Andreas Wolff kapus a német válogatott edzésén. Fotó: Sascha Klahn / DPA / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik