Sport

Fogynia kell, hogy ott lehessen Tokióban

Korpási Bálint kötöttfogású birkózó az egyéves halasztás ellenére nem mondott le arról, hogy súlycsoportot váltva kijusson a tokiói olimpiára és ott jól szerepeljen.

Nehéz időszak volt, mert a budapesti olimpiai kvalifikációs versenyt egy héttel a rajt előtt mondták le márciusban. Most ugyanúgy készülünk, mintha lennének versenyek

– mondta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a nem olimpiai kategóriában világ- és Európa-bajnok sportoló.

A 33 éves Korpási arról is beszámolt, hogy jelenleg 75 kilogramm körül mozog a súlya, és azért kellett némileg növelnie azt, mert most egy kisebb alapozást csináltak, és annak százszázalékos elvégzéséhez erre volt szüksége. Hozzátette, ezt követően ismét lejjebb kell vinnie a súlyát, amit komoly diétával kell elérnie, ilyenkor olyan kedvenceiről kell lemondania, mint az édességek és a cukros üdítőitalok.

Lőrincz Tamás világbajnok, és a kvótát is kiharcolta a súlycsoportjában, így feljebb nem mehettem

indokolta Korpási, hogy miért a fogyasztást választotta az olimpiai részvétel érdekében. Megjegyezte továbbá, hogy egyik nagy riválisa, a német Frank Stäbler szintén 72 kilóról fogyasztott le sikerrel, ugyanis a tavalyi olimpiai kvalifikációs vb-n bronzérmével kijutott a tokiói játékokra.

Korpási elárulta, amikor eldöntötte, hogy lefelé vált, akkor olyan korábbi birkózókkal is felvette a kapcsolatot, mint Tóth István és Majoros István, mivel utóbbi például nagy fogyasztásai ellenére 2004-ben olimpiai bajnok lett.

Korpási 2016-ban 71 kilósként lett világbajnok, majd egy évvel később Európa-bajnok, emellett további öt alkalommal állhatott dobogóra világversenyeken, csakhogy eredeti súlycsoportja nem szerepel a programban, ezért váltott lefelé egy kategóriát.

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: Szaniszló Róbert / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik