Drogfüggővé vált Kőbán Rita egykori vetélytársa

Nagyon kemény időszakon ment át Susanne Gunnarsson, a svédek olimpiai és világbajnok kajakosa, aki túl az elvonókúrán és egy rossz házasságon végre ismét teljes életet élhet.

A svédek egyik legsikeresebb versenyzője a pályafutása során négy olimpián vett részt, 1996-ban, Atlantában olimpiai bajnok lett Agneta Anderssonnal a kajakkettesek 500 méteres távján, de van két ezüstje is 1984-ből, Los Angelesből (K4 500 m) és 1992-ből, Barcelonából is (K2 500 m) – utóbbi versenyen Kőbán Rita és Dónusz Éva lett a harmadik.

Világbajnokságokról kilenc érmet gyűjtött, a legnagyobb sikert 1993-ban, Koppenhágában aratta, amikor Kőbán Ritát és a német Birgit Schmidtet megelőzve 5000 méteren győzött.

„Visszatekintve a pályafutásomra, nem is értem, hogy bírtam én ezt a munkát két évtizeden keresztül” – nyilatkozta az Expressennek.

A svéd lapnak elmondta, profi pályafutását 2000-ben fejezte be, mert kiderült, elviselhetetlen nyakfájdalmát porckorongsérv okozza.

„Az orvos megkérdezte, hogy érdemes-e folytatni, és ez volt a döntő érv, ami miatt úgy döntöttem, elég volt. Ezzel egy időben nehéz váláson menten keresztül, már régóta pusztító kapcsolatban éltem. A házasságom tíz éve alatt teljesen elvesztettem önmagam, a boldog Susanne-nak nyoma sem volt.”

A hullámzó kedélyállapot minden kapcsolatára kiterjedt, olimpiai bajnok partnerével, Agneta Anderssonnal úgy összeveszett, hogy három évig nem is beszéltek egymással.

Már nem ugyanaz a lány voltam, mint korábban. Ha kérdeztek, a férjem vette át az irányítást és ő válaszolt. Megváltozott a személyiségem, ez okozta a konfliktusokat.

Ráadásul a nyaki problémái enyhítésére fájdalomcsillapítót kezdett el szedni, és teljesen a rabjává vált. „Ez volt az én kábítószerem, félkómásan sétálgattam, de közben jól éreztem magam, mert enyhítette a fájdalmam.”

Végül egy ápolóként dolgozó barátjától kapott segítséget, és néhány évvel karrierje befejezése, egy válás és a gyógyszerfüggőség leküzdése után ismét teljes életet él. Manapság egy malmöi ifjúsági otthonban dolgozik és mellette kajak-kenu edzéseket is tart.

Elmesélte, hogy rendezte a kapcsolatát Agneta Anderssonnal, akivel ismét jó kapcsolatot ápol.

Igazi barát. Olyan, aki nagyon sok pénzt adott kölcsön nekem a válásomkor, hogy saját lábra állhassak

– mondta róla.

Kiemelt fotó: Svéd Olimpiai Bizottság (sok.se)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.