Sport

Azzal riogatták a magyar sportolót, hogy megvakulhat, ha nem műtik meg azonnal

Mi is beszámoltunk róla, hogy szemműtéten esett át Pergel Szandra asztaliteniszező, akinek levált a retinája.

Retinaleválás miatt műteni kellett a magyar olimpikon szemét
Az asztaliteniszező Pergel Szandra a szeptemberre tervezett Eb-n még biztosan nem játszhat.

Gondolhatja, mennyire megijedtem, amikor azt mondták, megvakulhatok. Ültem, és nem akartam elhinni, amit hallottam. Elsötétült minden. Csak arra emlékszem, hogy nagyon ideges lettem, de az orvos nyugtatgatott, hogy ez még nem biztos, újabb vizsgálatokra lesz szükség, ezért menjek el a szemklinikára

– mesélte Pergel a Nemzeti Sportnak.

A történet előzménye, hogy az asztaliteniszező azt érezte, hogy valami nem stimmel a látásával, így elment a Sportkórházba, ahol arra gyanakodtak, hogy daganat lehet a szemében. Ekkor átment a szemklinikára, ahol kiderült, hogy daganatról nincs szó, viszont levált a retinája, és már haza sem engedték, mert azonnali operációra volt szükség. A műtét alatt Pergel helyi érzéstelenítést kapott, így magánál volt, és saját bevallása szerint rettegett.

A műtét közben gázzal töltötték fel a szemét, és most az a dolga, hogy türelmesen viselje, hogy négy hétig csak rövid időre kelhet ki az ágyból, amiben csak hason vagy az oldalán feküdhet. Bár vannak rosszabb napjai, de az apró pozitívumokba kapaszkodik, és abban bízik, hogy ott lehet francia csapatában a bajnokság októberi rajtjánál.

Valóságos rémálom ez az egész, amit sohasem felejtek el, de tudom, hogy tovább kell lépnem. (…) A gyógyulásom után nyugodtan repülhetek, sportolhatok, azaz mehet minden tovább, mint a műtét előtt.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik