„A végén már elhittem, hogy a verés bizony jár nekem”

A július 19-én azaz ma 56 esztendős Wladár Sándorral, 1980-as, moszkvai olimpia 200 méteres hátúszó versenyszámának győztesével, a Magyar Úszószövetség jelenlegi elnökével a moszkvater.hu készített interjút. Elhangzott egy-két kemény, elgondolkodtató mondat. Idézzük a fontosabbakat:

A moszkvai olimpiáról:

• Két éven keresztül minden éjjel álmomban végigúsztam azt a távot, ami Moszkvában várt rám, és reggelre körülbelül egy liter izzadtságot lehetett kicsavarni az ágyneműmből.
• Bármilyen hihetetlen, de 36 volt az alappulzusom, ám amint eszembe jutott Moszkva és az olimpia, azonnal felszökött 80-90 közé.
• Abban az időben nem volt kérdés, hogy mit csináljak az életemmel. Megmondták azt mások helyetted. Ez a mai világra már nem jellemző. Higgye el mindenki, a két korszak köszönő viszonyban sincs egymással.
• Széchy Tamás bennem látta meg a jövőt. Kijelentette, „ki kell törni” a vállamat, mert merev, illetve meg kell erősíteni a lábamat, hogy a dunai szárnyashajó módjára szinte szálljak a vízen.
• Abban volt az öreg (Széchy – a szerk.) zseniális, hogy elhitette velem, hogy azért vert agyon kis híján, mert az a te érdeked. Kijelentette, nagy tehetség vagyok, olimpiai bajnok leszek, és én a végén már elhittem, hogy a verés bizony jár nekem…
• Számunkra a siker, a győzelem élet-halál harc volt, és ezért sokat elviseltünk.
• Elhitették velünk, főleg velem a tizenhat éves félig gyerekkel, hogy Moszkvában teljes olimpiát rendeznek, mert az amerikaiak és az imperialisták csak azért vannak, hogy mérgezzék a világot. Olyan agymosás ment, hogy a mai rendszer kismiska ehhez képest.
• Egyszerűen nem érdekel, ha valaki azzal jön, csonka olimpián lettem első. Már régen túlléptem ezen. Sőt, a legtöbbször már nem is mondom el sehol, hogy valaha olimpiai bajnokságot nyertem.
• Amikor hazaértem a Bogdánfy utcai otthonomhoz, az egész házat virágba borították a lakók, és ott állt a tiszteletemre mindenki a ház előtt. Több hónap kellett ahhoz, és az ehhez hasonló esetek, hogy megértsem, felfogjam és feldolgozzam, olimpiai bajnok lettem.

Los Angelesről és az úszóőályafutás végéről:

• Újfent félretettem mindent, beleadtam anyait-apait, mert tudtam, akkor lehetek újra eredményes, ha teljesen kifacsarom a testem.
• Amikor bejöttek és szóltak, hogy kész, vége, nem megyünk Los Angelesbe az olimpiára, az olyan volt a számomra, mintha egy orvos azt mondta volna, maximum két-három hónapom van hátra.
• Nem emiatt hagytam abba, hanem más impulzusok miatt, amik lehettek akár az olimpiáról való távolmaradás következményei is. Volt a vámügyem, amikor Macskássy Izolda skiccjeivel elkaptak a határon.
• Bevonták az útlevelem, és az akkori belügyminiszter, Horváth István belehazudott az arcomba, hogy fogalma sincs, hol lehet az okmány. Nem engedtek ki ösztöndíjasnak az Egyesült Államokba, ráadásul itthon megkezdtem a tanulmányaimat az Állatorvosi Egyetemen. Ezek így együttesen okozták azt, hogy kész, abbahagytam az úszást.

A jelenről:

• Bevallom, az elnökséget, a szövetség vezetését sokkal nehezebb csinálni, mint annak idején az olimpiai felkészülést.
• Azt látom, bizony sok esetben többet kérnek és kapnak egyesek a siker reményében, mint ami egyébként nekik járna.
• A világjárvány elleni védekezés miatt közel 300 millió forintot vontak el a magyar úszósporttól, és ezt az infrastrukturális beruházásokhoz kötődően további, akár az 500 milliós összeget is elérő további elvonás követ.
• Ez leginkább az utánpótlást érinti, ami pedig alapja és bázisa lehet a 2027-es budapesti világbajnokságnak.
• Kicsit pesszimista vagyok, mert azt látom, hogy Milák Kristóf és Hosszú Katinka kicsit elengedték magukat. A vírus miatt nincsenek ott fejben, ahol lenniük kellene. Muszáj célokat adnunk, hogy visszahozzuk a figyelmüket.
• Valóban nagyon át kell gondolnunk, hogyan tovább.

(Kiemelt kép: MTI)