Sport

Két válogatott játékost is hazacsábított a Fehérvár

Két elég komoly igazolást jelentett be a Fehérvár hokicsapata, magyar válogatott játékosokat sikerült ugyanis leigazolni.

  • A Svédországból hazatérő, 29 éves Bartalis István három évre,
  • az előző szezonban a finn élvonalban, valamint a Salzburgban szereplő, 28 éves Hári János pedig öt évre írt alá.

Mindketten játszottak már a Volánban, Bartalis 69 mérkőzésen 43 pontot termelt az osztrák bázisú bajnokságban, Hári 109 összecsapáson 118-at. E mellett három hosszabbítást is bejelentett a magyar klub: Szita Donát és Szabó Dániel egy, míg Szabó Bence további két évre írt alá.

Ráfér az erősítés a csapatra, amely az előző szezonban az alapszakaszt csak a kilencedik helyen zárta, majd ugyan feljavult a középszakaszra, de végül nem ért oda a rájátszásba. A bajnokság aztán a világjárvány miatt a playoff első körében véget ért.

Kiemelt kép: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik