Sport

Nem vállalja az európai kupaindulást a Hannover kézicsapata

Bár az előző idényben a 4. helyet szerezte meg a TSV Hannover-Burgdorf férfi kézilabdacsapata a német Bundesligában, a klubvezetés úgy döntött, lemond az európai kupaszereplés lehetőségéről.

Az EHF és a kupaszereplés kedvéért nem mennek csődbe a dán kéziklubok
Már három női csapat is visszamondta az Európa Liga-lehetőséget.

A csapat a jövő héten kezdi meg a felkészülést a 2020-21-es idényre, de a vezetőség –egyeztetve a korábbi veszprémi tréner Carlos Ortegával – úgy döntött, lemond a lehetőségről és visszalép az újonnan szerzett Európa Ligában való indulástól.

Az összes befolyásoló tényező realisztikus áttekintésekor arra a következtetésre jutottunk, hogy komoly kockázatot jelentene az indulás minden téren

– nyilatkozta Eike Korsen ügyvezető igazgató.

A Hannovernek szeptember közepén a selejtező második fordulójába kellett volna bekapcsolódnia, a harmadik fordulót egy csoportkör, majd az egyenes kieséses nyolcad- és negyeddöntő, a végén pedig Final Four követte volna.

„A jelen körülmények között a Bundesliga 38 fordulója több mint elegendő kihívás. Ezért a világ legerősebb bajnokságában a rendelkezésre álló összes erőforrásunkat ki akarjuk használni” – magyarázta Sven-Sören Christophersen sportigazgató.

Ugyanígy döntött a spanyol bronzérmes, a BM Logrono La Rioja is, amely ugyancsak hétfőn jelentette be, felelősségteljesen nem vállalhatják az indulást, így a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság miatt visszalépnek a lehetőségtől.

Kiemelt fotó: die-recken.de

Ajánlott videó

Olvasói sztorik