Sport

Egyből a BL-főtáblára kerül a bajnok Falco

A főtáblán kezdheti meg szereplését a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája következő szezonjában a Falco KC Szombathely. A sorozat honlapja pénteken tette közzé a résztvevő együttesek 44 csapatból álló névsorát, ebben pedig ott van a tavalyi magyar bajnok szombathelyi klub is.

Gasper Okorn vezetőedző csapata a 28 csapatos főtáblán szerepelhet,

ezért a lehetőségért 16 további csapat vív majd selejtezőt, akik közül négyen csatlakoznak a mezőnyhöz.

A sorozat szervezői a menetrendet is nyilvánosságra hozták: eszerint a selejtezők szeptember 15-én kezdődnek, a csoportkör első mérkőzését október 13-án játsszák. Az együtteseket négy csoportba osztják majd be, ahonnan a legjobb négy jut az egyenes kieséses szakaszba.

A Falco az előző idényben – újoncként, a selejtezőből feljutva a főtáblára – hat győzelemmel és nyolc vereséggel csoportja ötödik helyén zárt.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik