Sport

Szűk családi körben búcsúztak el Benedek Tibortól

Korábban a témában:

Közleményt adott ki a 47 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Benedek Tibor családja, melyben azt írták, hogy köszönik az együttérzést és a támogatást, amit az elmúlt időszakban kaptak. A háromszoros olimpiai bajnokot, kívánsága szerint, szűk családi körben búcsúztatták el. A szurkolók a Magyar Kupa döntője előtt vehetnek majd tőle végső búcsút.

A család közleményét változtatás nélkül közöljük.

Köszönjük az elmúlt hetek megemlékezéseit, a sok üzenetet, együttérzést, Tiborra és a családunkra irányuló figyelmüket. Érezzük az egész ország, a sport- és vízilabdavilág támogatását ebben a leírhatatlanul szomorú időszakban.

 

Tisztelettel kérjük a továbbiakban is a közvélemény és a sajtó megértését, hogy az előttünk álló hosszú időszakban csendben és a magunk módján gyászolhassunk, hogy méltók maradhassunk Tibor és a vele közös pillanataink emlékeihez.

 

Tibortól, kívánsága szerint, szűk családi körben búcsúztunk el. Szeretnénk azonban, hogy aki szerette és tisztelte őt, méltóképpen vehessen tőle búcsút. Így az augusztusi Magyar Kupa döntője előtt pályafutásának legszebb pillanataival emlékezünk rá a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A részletekről, valamint a döntő időpontjáról hamarosan a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tájékozódhatnak.

 

Köszönettel:
Benedek család

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.