Sport

A visszavonuláson gondolkodik a magyar atlétika első világbajnoka

Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka volt a DigiSport, Reggeli Start c. műsorának a vendége, amelyben arról beszélt, őt kifejezetten rosszul érintette, hogy a világjárvány miatt egy évvel el kellett halasztani a tokiói olimpiát.

Az volt a terv, hogy a tokiói olimpia után szüneteltetem a sportkarrieremet és családtervezésben gondolkodtunk, ebben még nem hoztam döntést.

Azért egy olimpiára felkészülés nagyon nehéz mind fizikailag, mind pszichésen. Az ősz folyamén hozom meg a végleges döntést, hogy föl tudom-e vállalni, hogy még egy olimpiai felkészülést megcsináljak” – mondta a fedettpályás világbajnoki címe mellett világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes súlylökő.

Azzal érvelt, hogy 31 évesen ő már az idősebbek közé tartozik sportágában és érzi magán, hogy nem úgy tud már regenerálódni, egyre több az apró sérülés. Mellette pedig nagyon szeretne már babázni is, és lelkileg nagyon megterheli a döntés. Sokat és sokakkal beszélget, egyelőre vegyes tanácsokat kap, azért is telik majd időben, míg végül dönt a karrierjéről.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik