Sport lineup

Ennyi balszerencse után kihagyja a szezont az NBA sztárja

Ebben a szezonban még nem lép pályára új csapatában Kevin Durant, az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets sztárja, írta az MTI.

A koronavírus-járvány miatt március 11-én függesztették fel a liga küzdelmeit, amely várhatóan július végén folytatódik, ezért sokan azt gondolták, hogy a tavalyi nagydöntőben, még a Golden State Warriors játékosaként súlyos Achilles-ín-szakadást szenvedett klasszis visszatér.

Az idényemnek vége. Nem tervezek játszani, már tavaly nyáron eldöntöttük, hogy mindenképpen megvárom a következő szezont

– jelentette ki a kétszeres bajnok, négyszeres pontkirály Durant, aki maga is átesett a koronavírus-fertőzésen.

Az NBA 22 csapattal, a már rájátszásba jutott vagy arra eséllyel pályázó csapatokkal, köztük a Brooklyn Nets együttesével folytatódik az orlandói Disney Worldben.

Kiemelt fotó: Garrett Ellwood/NBAE via Getty Images/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.