Sport

Az elhunyt kosaras fia: Semmi nem utalt rá, hogy ez történhet

Mindössze 48 éves volt a magyar kosárlabda elmúlt 25 évének meghatározó alakja, Sitku Ernő, aki pénteken hunyt el.

A korábbi 149-szeres válogatott az NB I B-ben szereplő Nyíregyháza szakmai igazgatójaként dolgozott, annál a csapatnál, ahol fia, Márton is játszik.

„Felfoghatatlan, hogy apu nincs már közöttünk. Nem tudom szavakba önteni, mit érzek. Reggel még együtt edzettünk, nem gondoltam volna, hogy többet nem találkozunk. Este baráti összejövetelen voltam, amikor szóltak, hogy mi történt. Az emberben ilyenkor tudatosul, ennyi egy élet.

Semmi jele nem volt, hogy ez történhet. Apu egészséges volt, ügyelt arra, hogy fizikailag remek állapotban legyen. Igyekszem erős maradni, még ha annyira nehéz is. Nekem kell tartani a lelket a családtagjaimban. A testvéremben, anyukámban és főleg a nagymamámban

– nyilatkozta Sitku Márton a Blikknek.

A fiú elmondta, apja miatt kezdett el kosárlabdázni, és szerette volna, ha büszkévé tudja tenni őt kosarasként. Sitku Ernő négyszeres bajnoknak, kétszeres kupagyőztesnek mondhatta magát, valamint beválasztották a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé.

A kiemelt kép egy 1999-es franciaországi tornán készült, a törökök elleni meccsen. Sitku Ernő piros mezben látható. Fotó: Mehdi FEDOUACH / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik