Sport

Meghalt a Gretzkyéket legyőző CSZKA olimpiai bajnoka

Hatvanegy éves korában meghalt Alekszandr Geraszimov olimpiai bajnok jégkorongozó..

A szélső karrierje legsikeresebb éveit a CSZKA Moszkva klubcsapatának játékosaként töltötte: a fővárosi együttessel hétszer nyert bajnokságot. Összesen 232 meccsen lépett jégre a katonacsapat tagjaként, és 73 gólt jegyzett.

A szovjet válogatottal Szarajevóban olimpiai bajnok lett, hét mérkőzésen nyolc pontot szerzett: két gólt ütött és hat gólpasszt adott.

Érdekesség, hogy a korszak bombaerős szovjet jégkorongmezőnyében annyi klasszis vetélytársa akadt, hogy világbajnokságon sohasem vehetett részt. Ugyanakkor egész életében büszke volt arra az 1985-ös észak-amerikai túrára, amelyen a CSZKA-val hat meccset játszott és ötször is győzött az NHL-riválisok ellen.

Los Angelesben kezdtünk, onnan Edmontonba repültünk. Csupán két órát aludtunk, mégis 6-3-ra legyőztük az akkori Stanley-kupa győztes Oilerst, amely Gretzkyvel, Kurrival, Tikkanennel állt fel

– emlékezett vissza.

A Sovsport.ru portál azt írta, egy buta gerincsérülés kényszerítette visszavonulásra.

Az edzésen felugrottam egy súlyzóval, és hallottam, ahogy összeroppant a hátam. Pokoli fájdalom volt.

Kezeltek a Visnyevszkij Intézetben, jobban is éreztem magam. Amikor a következő szezon előtti röntgen azonban azt mutatta, a csigolyáim megsérültek, és nincs garancia arra, hogy tudok még jégkorongozni, akkor 1988-ban visszavonultam” – idézte a lap korábbi írásából Geraszimovot.

A sportember a pályafutását lezárva edzőként és vezetőként dolgozott a CSZKA hokiklubjában.

Kiemelt fotó: cska-hockey.ru

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik