Sport

A kézilabdázók kaptak egymilliárdot, a szövetség elmondta, mire

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy 1 milliárd forintot a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), ezen túl 300 millió forintot ad a kormány a határon túli kézilabdás programokra. Az Index megkérdezte az MKSZ-t, mire kapták az egymilliárdot, amire azt a választ kapták, hogy

ez a szövetség éves állami támogatása, ami megegyezik a 2019-essel, és jelentősen kevesebb, mint egy évvel korábban.

„Az összegből az MKSZ fedezi működését, értve ezalatt a felnőtt válogatottak edzőtáborait, versenyeztetését, eszközbeszerzéseit, a női Bajnokok Ligája döntőjének rendezési és előkészítési költségeit, az NB I-es és NB I/B-s NB II-es csapatok versenyeztetési költségeit, megyei támogatásokat, diákolimpiai támogatását, a gyermekbajnokságok ide vonatkozó költségeit és a testnevelő tanárok sportági szerepvállalásának költségeit, a fogyatékosok sportjának támogatásait (csörgőlabda, kerekesszékes kézilabda), az MKSZ napi munkáját és mindezekhez tartozó kiadásait” – állt a szövetség válaszában.

A kézilabda a tizenhat kiemelt sportág egyike, az Index megjegyzi, hogy a sportért felelős államtitkárság pár hete jelezte a vezetők felé, hogy az idei sportági fejlesztési támogatásuk 20 százalékával ne számoljanak. Ez a legnagyobb sportágaknál akár 200 millió forint is lehet.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik