Sport

Rasmussen új igazolásával nyomott fricskát a Fradinak

Meglepő igazolással indított új klubjánál, az MKS Lublinnál Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya ugyanis szerződtette a montenegrói Djurdjina Malovicot, akire az FTC-nél nem tartottak igényt.

Lengyelországban kapott munkát Kim Rasmussen
Megvan a dán edző új csapata a magyar válogatott megbízása után.

A 24 éves jobbátlövőt 2018-ban nagy reményekkel szerződtették a ferencvárosiak, de már z első szezonban sem tudott segíteni, ugyanis októbertől sarokcsontkinövéssel küzdött, 2019 januárjában meg is kellett műteni. – hat bajnokin mindössze tíz gólig jutott.

Úgy tűnt, az új idényben már a csapat rendelkezésére állhat, azonban nem volt olyan állapotban, hogy Elek Gábor számoljon vele, így október közepén az MTK-hoz került kölcsönbe. A szezonban 16 tétmérkőzésén 12 találatot szerzett.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatom a lublini csapathoz, ez egy nagy lépés a karrieremben. Kim Rasmussen kiváló edző, a csapat komoly potenciállal rendelkezik, alig várom, hogy elinduljon a szezon” – nyilatkozta Malovic a klub hivatalos honlapján.

Amikor megjelent a kézilabda színpadán, Malovic számított az egyik legnagyobb tehetségnek. A sérülések és klubdöntések miatt nem sok percet töltött a pályára, így nehezen mutathatta meg, mire képes. Azt akarom, hogy ez Lublinban megtörténjen

– mondta Rasmussen.

Kiemelt fotó: Facebook/ChampSport International Sport Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik