Sport

Van, ahol nézőkkel tervezik a folytatást, máshol köpni is tilos

Ugyan a koronavírus-járványtól még nem szabadultunk meg, ám a világ különböző tájain már megvannak a tervek arra vonatkozóan, hogy egyes bajnokságok hogyan és mikor folytatódjanak.

Visszatér a baseballélet Dél-Koreába

Ha minden jól megy, hamarosan ismét elindulhat a baseball-szezon Dél-Koreába, ahol a koronavírus-járvány már lecsengőben van, ebből következik, hogy az ország az elsők között lesz, amely teret enged a versenysportnak.

A helyi baseball-szövetség azt reméli, hogy a héten már lehet előszezon-mérkőzéseket rendezni, a jövő hónap elején pedig zökkenőmentesen elindulhat az alapszakasz.

Akár már májusban beindulhat a LaLiga
Elképesztően szigorú szabályok betartása mellett még e hónapban ismét rendezhetnek spanyol élvonalbeli meccseket.

Az óvintézkedések azonban megmaradnak, a legfontosabb, hogy a szurkolók nem léphetnek be a stadionokba. A játékosok, illetve a személyzet (beleértve az edzők) testhőmérsékletét naponta kétszer ellenőrzik, ha valaki tüneteket mutat, azonnal karanténba helyezik, és bezárják a stadiont, ahol a legutóbbi mérkőzésén szerepelt.

Ami még nagy érvágás lehet: tilos lesz köpni.

Szeretném, ha valaki találna nekem egy meccset is a történelemben, ahol a baseballjátékosok nem köptek a pályára

– nyilatkozta Dan Straily, a puszani Lotte Giants dobója. De ő is tudja, ez a világjárvány mindent megváltoztat, beleértve a baseball egyik legrégebbi „hagyományát” is.

Folytatná a Bundesliga és a Serie A

A német labdarúgó-bajnokság vezetése csütörtökön jelentette be, hogy akár már május 9-én folytatódhatnak a mérkőzések. A szövetség zárt kapuk mögött képzeli el a folytatást, maximum 213 hivatalos személy lehet jelen egyszerre a stadionban, ahol azon kívül további 109 biztonságért felelős személy tartózkodhat.

Az olaszok is szeretnék, ha a bajnokság a pályán dőlne el, ennek érdekében a maradék 12 fordulót – zárt kapuk mögött – május vége és augusztus 2-a között befejeznék.

Svéd rajt júniusa 14-én

A svéd labdarúgó-bajnokság április 4-én rajtolt volna, de erre a járvány miatt határozatlan időre elhalasztották. A szövetség és a liga képviselői három napja arról állapodtak meg az első és másodosztály 32 klubjával, hogy június 14-én ismét mérkőzéseket rendeznek – ráadásul nézők előtt.

A halasztás óta a cél az volt, hogy az első mérkőzésekre június elején kerüljön sor. Most azt mondhatjuk, hogy a dátum, amelyet kitűzünk a június 14-e

– áll a közleményben.

Anders Wallensten államtitkár-helyettes elmondta, hogy a fővárosban április 15-én tetőzött a járvány, ettől kezdve mindennap kevesebb esetre lehet számítani.

Románia júniusra tervezi az újraindítást

Romániában kötelező tesztek elvégzése után indulhatnak újra a közös edzések és a sportesemények, idézte Ionut Stroe ifjúsági és sportminisztert a Szekelyhon.ro portál.

A sportminiszter meglátása szerint júniustól lehet majd ismét sporteseményeket szervezni az ország területén, de hozzátette, még korai pontos időpontot meghatározni ezek újrakezdésére, hiszen nem tudjuk megjósolni a járvány alakulását.

Romániában a múlt héten a liga illetékesei arról határoztak, hogy legkorábban a június 6-7-i hétvégétől folytatódhat a bajnokság, ugyanakkor a Gazeta Sporturilor című sportnapilap csütörtökön arról számolt be, hogy a csapatok két-három héten belül különgépekkel Törökországba utaznak- Két hónapig, július végéig maradnak Antalyában és ott lejátsszák az összes hátralévő bajnokit.

A román kézilabda-szövetség már döntött: a nőknél június 5-7. között rendezik a Román Kupa elhalasztott két negyeddöntőjét, az elődöntőket és a döntőt. A bajnokság utolsó hét fordulójára június 11. és 26. között kerül sor. A férfiaknál halasztott mérkőzésekkel folytatódnak a küzdelmek, a hátra maradt három fordulót június 9-11. között tornarendszerben rendezik meg. Nézők egy mérkőzésre sem mehetnek be.

NHL négy városban

Az NHL júliustól folytatódik, nem egyetlen helyszínen, hanem divíziónként egy városban. Szerdán még azt írták, a kanadai Edmonton, a Minnesota állambeli Saint Paul és az észak-karolinai Raleigh esélyes a rendezésre, az atlanti csoportnak azonban még nincs megjósolható helyszíne.

A kanadai The Sports Network (TSN) értesülése azonban csak Edmonton esetében egyezik, rajta kívül a szintén kanadai Toronto, illetve két amerikai nagyváros, Pittsburgh és Dallas lehet helyszín.

Kiemelt fotó: Patrick Smith / Getty Images via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.