Sport koronavírus

Djokovic oltásellenessége a karrierjébe kerülhet

Novak Djokovic meglepő kijelentést tett, a férfi tenisz-világranglistát vezető szerb sportoló azt mondta, az oltásokkal szembeni ellenállása megakadályozhatja a visszatérését a koronavírus-járvány után.

Személy szerint én ellenzem az oltást, és nem akarom, hogy valaki erre kényszerítsen, hogy utazhassak. Ha ez kötelezővé válik, akkor meghozom a döntést. Saját gondolataim vannak az ügyről, és nem tudom, hogy ezek megváltoznak-e

nyilatkozta.

Djokovic nagyszerűn kezdte a szezont, első lett a brisbane-i ATP-kupán, megnyerte az Australian Opent (ezzel már 17-szeres Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát), és nem talált legyőzőre Dubajban sem, így sorozatban 18 győztes meccsnél jár.

Márciusban a korábbi női világelső, Amelie Mauresmo úgy fogalmazott, a 2020-as idény hátralévő versenyeit eltörölhetik. Hozzátette, hogy addig nem is szabadna folytatni, amíg a koronavírus elleni vakcina rendelkezésre nem áll. Erre azonban a legtöbb tudós szerint legalább egy évet várni kell.

Nincs oltás = nincs tenisz

– írta egyik tweetjében.

A teniszt irányító testülete minden versenyt felfüggesztett július 13-ig. Az idei wimbledoni bajnokságot a második világháború óta először törölték, míg a májusi Roland Garrost, szeptember végére, röviddel az US Open befejezése utánra halasztották.

Kiemelt fotó: Glyn KIRK / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik