Sport koronavírus

Felbontották a szerződéseket az MK-győztes röplabdacsapatnál

Noha a férfi röplabda Magyar Kupa győztesénél, egyben az Extraliga listavezetőjénél a koronavírus-világjárvány okozta rendkívüli helyzetben átmenetileg felbontották a szerződéseket, a Pénzügyőr mindenkit visszavár az egyelőre bizonytalan időpontú folytatásra.

Magyar röpis is bekerült az év álomcsapatába
A Bundesliga egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét hozza évek óta.

Magyar Bálint csapatkapitány az M4 Sportnak elmondta, hirtelen és váratlan, ám annál hosszasabb beszélgetésekre került sor, miután a klub egyeztetett a Magyar Röplabda Szövetséggel.

A javaslatok értelmében felbontották a megállapodásokat, elsősorban már a jövő szezonra koncentrálva, az anyagi helyzet rendezésének reményében

Remélhetőleg valamennyi klub talpra tud majd állni, illetve mi, játékosok is a lehető legjobban jövünk majd ki a helyzetből – az elsődleges és legfontosabb az, hogy maradandó károsodást ne szenvedjen senki a röplabdán belül.”

Hozzátette, a kötelékek nem szakadtak el, és mindenki abban bízik, hogy ez továbbra is így marad.

„A szándék valamennyi érintett részéről megvan a folytatásra, részemről mást nem is nagyon tudok elképzelni – ám azzal kapcsolatban már nagyobb a bizonytalanság, hogy a tervekből mit sikerül majd megvalósítani… Csak bízni tudok benne, hogy ott tudjuk majd folytatni, ahol ebben az idényben abbahagytuk!” – mondta.

Kiemelt fotó: hunvolley.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik